Szabó Bálint: el a kezekkel a gyerekektől és az óvodáktól!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az óvodai csoportok kibővítését javasló határozatról vitáznak. Szabó Bálint szerint úgy tűnt, hogy a korábban három óvoda bezárását megcélzó javaslat után konszenzusra jut a városvezetés még az ellenzéki képviselőkkel is – azonban ennyi időnek kellett eltelnie, hogy kiderüljön, ez nincs így.

Szabó szerint a javaslat arra mutat rá, hogy valójában még háromnál is több óvoda bezárását készíti elő az önkormányzat. Chovanecz Kata arról beszélt, hogy több óvodában nincs klíma, kiemelte a Cső utcai óvoda helyzetét, ahol a dolgozók azt kérték a szülőktől, hogy 12 óra után vigyék haza a gyerekeket, mert a kánikula okozta hőség miatt nem biztosított a megfelelő délutáni alvás. Hozzátette: sikerült egy vállalkozóval megegyezni arról, hogy klímaberendezéseket ajánlanak fel az ezzel a helyzettől küzdő valamennyi óvodának a helyi ellenzéki képviselők.

Előző sztori

A baloldali 436 költségvetési módosító javsalata 3240 milliárd forintos adóemelést jelentene

Következő sztori

Mihálik szerint nem fér bele a támogatásokba a klimatizálás