Késsel fenyegetőzött egy bedrogozott férfi egy szegedi társasház előtt

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szegedi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a férfinak, aki a múlt pénteken, fényes nappal a lakóhelyén ordítozva garázdálkodottközölte Saághy Flóra, a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított a kora délutáni órákban a társasház előtti udvaron artikulálatlanul üvöltözve fenyegetőzött azzal, hogy amelyik lakó ki mer jönni az épületből, azt „megöli”. Egy nő emiatt kérdőre vonta a férfit, aki ekkor folyamatosan káromkodva felé indult, a további támadásban csak az édesanyja akadályozta meg.

A sértett az esetről telefon értesítette a párját, aki hazaérkezésekor kérdőre vonta a gyanúsítottat, aki késsel a kezében, obszcén szavak és fenyegetőzések kíséretében erre lement az udvarra, ott azonban a férfi láttán megijedt, és elszaladt.

A gyanúsítottat még aznap elfogó rendőrök a férfitől vett vizeletmintát drogteszttel ellenőrizték, mely kábítószer jelenlétét mutatta ki.

A felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, zaklatás vétsége valamint kábítószer birtoklásának vétsége miatt indult büntetőeljárásban a járási ügyészség a szökés- elrejtőzés, a büntetőeljárás meghiúsításának valamint a bűnismétlésnek a veszélye miatt indítványozta a terhelt letartóztatásának egy hónapra történő elrendelését. Utóbbi körülmény fennállását az ügyészi indítvány szerint az is indokolja, hogy a férfi ellen jelenleg is több, ugyanilyen módon elkövetett bűncselekmény miatt van büntetőeljárás folyamatban.

Az ügyészi indítvány alapján a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsított letartóztatását egy hónapra elrendelte. Végzését az ügyészség tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője az ellen fellebbezést jelentettek be.

Kiemelt képünk illusztráció!

Előző sztori

Két gólpassz az angolok ellen, majd irány Forráskút

Következő sztori

Augusztusban indulhat a határvadászok toborzása