Sport

Megvan, ki lesz az edzője 2024-ig a Pick Szegednek

Megvan, ki lesz az edzője 2024-ig a Pick Szegednek

2022. július 27., szerda
Megvan, ki lesz az edzője 2024-ig a Pick Szegednek

A kilencedik szezonjára készül a Pick Szeged kispadján Juan Carlos Pastor és segítője Marko Krivokapics. A klub közlése szerint a spanyol tréner nem utoljára kezdte meg az alapozást a kékekkel.

- Örmmel jelentem be, hogy edzőpárosunk, azaz Juan Carlos Pastor és Marko Krivokapics szerződését 2024-ig meghosszabbítottuk. Klubunk életében

a stabilitás mindig fontos, elégedettek vagyunk a trénerek munkájával,

ezért éltünk az opciós lehetőséggel – nyilatkozta Kiss Bence, a klub cégvezetője a csapat hivatalos oldalán.

– Amikor kilenc éve Szegedre érkeztem, nem gondoltam, hogy ilyen sokáig maradok, az első időszakban egy rövid lejáratú szerződést írtam alá. De az építkezés, amelybe belekezdtünk, évről évre magasabb szintre juttatott bennünket.

Örülök annak, hogy a vezetőség továbbra is bízik bennünk.

A körülmények fantasztikusak, ahogyan a szurkolóink is. Boldog vagyok, hogy meghosszabbítottuk a szerződést – nyilatkozta Juan Carlos Pastor.

HÁROM BAJNOKI CÍM MELLETT A BL SIKER NAGYON HIÁNYZIK

2013. július 1-jén állt munkába Juan Carlos Pastor vezetőedző, és segítője, Marko Krivokapics a Pick Szegednél. Azóta háromszor megnyerték a magyar bajnokságot (2018, 2021, 2022), egyszer a Magyar Kupát (2019) és egyszer az EHF-kupát (2014). A nagy cél, a Final4-be jutás még várat magára. A csoportkörből rendszeresen továbbjut a csapat, de az elődöntőbe jutás még nem sikerült nekik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.