Válogatott védőt igazolt a Szeged-Csanád GA

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az egyszeres válogatott védő igazolását ma délelőtt jelentette be a szegedi klub. .Tóth Bence Veszprémben kezdte pályafutását, majd a Győri ETO akadémiáján nevelkedett. Innen 2014-ben igazolt a Puskás Akadémiához, ahol 2016. augusztus 19-én mutatkozott be az NB II-ben. 2017-ben a Videotonhoz írt alá, onnan a Vasashoz szerződött. Angyalföldön sokáig alapembernek számított a feljutásért küzdő csapatban, majd tavaly kölcsönadták a Szolnoknak. A 24 éves belső védő az előző szezonban 29 bajnoki meccsen 1 gólt szerzett.

A játékos többször szerepelt a korosztályos válogatottakban, 2017-ben pedig meghívót kapott Bernd Storck szövetségi kapitánytól a magyar válogatottba, ahol Andorra mutatkozott be, kezdőként végigjátszotta a találkozót.

-Nagyon örültem a Szeged megkeresésének, nagyon szimpatikus volt az a cél amit Adem Kapic sportigazgató felvázolt nekem. Tavaly a negyedik helyen végzett a csapat, az előttünk álló bajnokságban sem szeretnénk lejebb adni. Az előző évem nem sikerült jól a Szolnokkal, így komoly motivációt jelent a csapat elé kitűzött cél nekem is és ezek elérésében szeretnék hatékony segítséget nyújtani-mondta a szerződés aláírása után.

A szegedi csapat szerda délután kezdte meg a felkészülést a július végén kezdődő NB II-es szezonra.

Előző sztori

Bérbe adnák a Cserepes sori piacot

Következő sztori

Döntött a kormány: októberig hatósági áras marad a benzin