Újabb rangos elismerést kapott Karikó Katalin

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Életműve elismeréseként Karikó Katalin biokémikus kapta az Európai Feltalálói Díjat – közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. A Szegedi Tudományegyetem alumnája, a méltatás szerint, a díjat több mint négy évtizedes munkásságáért, és főként a módosított mRNS-sel kapcsolatos kutatómunkájáért érdemelte ki, amellyel utat nyitott a Covid-járvány megfékezését elősegítő vakcinák kifejlesztésében. A kutató saját listája szerint körülbelül harminc módosított mRNS-alapú terápiát szeretne fejleszteni a jövőben.

Előző sztori

Gyermekkori álma vált valóra a szegedi Dóra Donátnak

Következő sztori

Mókuskánaán az M5-ös autópálya szegedi szakaszán