Illegális bevándorlás

Nemzetközi embercsempészhálózat ellen emeltek vádat Szegeden

Nemzetközi embercsempészhálózat ellen emeltek vádat Szegeden

2022. június 1., szerda
Nemzetközi embercsempészhálózat ellen emeltek vádat Szegeden

Vádat emelt 19 iraki, palesztin és magyar állampolgár ellen, mert 2019 decembere és 2020 októbere között közreműködtek legkevesebb 160 határsértő Nyugat-Európába csempészésében – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte: a 19 terheltet vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva, bűnszervezeteben elkövetett embercsempészés bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a 19 férfi és nő egy határon átnyúló bűnszervezet tagjai - középszintű szervezői, illetve a legalsó szinten működő végrehajtói - voltak, akik a csoport szerb oldalon működő vezetőjének irányítása mellett a bűncselekményeket Magyarországon követték el.

A szervezők feladata volt a csoport szerb oldalon működő tagjai által a határon illegálisan átcsempészett emberek - főként - Ausztriába eljuttatását végző szállítók és az őket biztosító figyelők beszervezése. Emellett járműveket, munkatelefonokat, egyszer használatos SIM-kártyákat szereztek be, valamint a rendőrök által sűrűn ellenőrzött autópályák helyett alacsonyabb rendű utakon tervezték a szállításokat, a lebukások elkerülése érdekében.

A szervezet tagjai egymás között felosztották a bűnszervezet vezetőjénél a sikeres szállítások esetére az illegális határátlépők által letétbe helyezett fejeként több ezer eurót - tudatta a csoportvezető ügyész.

(MTI)
Borítókép: vezess.hu (illusztráció)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.