Magyar Kingáék kifestették a szegedi Gyermekonkológiát

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szegedi sportoló és csapata karitatív módon egy hét alatt egy teljes szintet kifestettek, ami hét kórtermet jelent folyosóval együtt. Kinga továbbra is azon az állásponton van, amit egyszer portálunknak nyilatkozott: mindenki megérdemel egy esélyt.

Simon Zsolt, Kinga edzője ismertette, hogy az egész ötlet úgy alakult ki, hogy szerettek volna valami jót tenni, segíteni, akár a Gyermekonkológián. A Reménysugár Alapítvány vezetőjével felvették a kapcsolatot, és ő a figyelmükbe ajánlotta az onkológia kifestését. Kinga és edzője kaptak az alkalmon, majd Kinga felkereste a baráti társaságát, akik szó nélkül támogatták az ötletet, melléjük álltak.

Egy hét alatt a teljes szintet, ami hét kórtermet jelent, a folyosóval együtt kifestették

-mesélte büszkén Kinga, majd hozzátette, hogy olyan barátok, cégek álltak a jó ügy mellé, akik mindent biztosítottak számukra. Olyan festékanyagot is hoztak, amit kizárólag műtőkhöz, kórtermekhez alkalmaznak.

Magyar Kinga elmondta, hogy edzőjével próbálják azt az alapelvet követni, hogy mindenkinek szüksége van segítségre, és mindenki száméra fontos, ha számíthat másra.

Ez így van a sportban is. Rengeteget számít egy sportolónak, ha érzi, hogy szeretik

-tette hozzá.

Kinga arról nyilatkozott, hogy ugyanúgy, mint a sportban, az onkológián lévő kis betegeknek is erőt ad, ha vannak emberek, akikre számíthatnak, attól függetlenül, hogy nem is ismerik őket.

A világban akkor vagyunk körforgásban, ha visszaadjuk azt a segítséget, amit másoktól kapunk

-zárta gondolatait Kinga.

Bartók Csaba, aki már támogatja Magyar Kingát, a megmozdulás kapcsán úgy fogalmazott, hogy emberi nagyság szükséges ahhoz, hogy ugyanaz a lány, aki maga is támogatására szorul, a beteg gyerekek jobblétét szorgalmazza.

Ez önmagában is egy olyan történet, ami minden jóérzésű embernek felkelti a figyelmét, szerencsém volt nekem is támogatni az elmúlt hónapokban Kinga tevékenységét, felkészülését

-tette hozzá Bartók Csaba.

Előző sztori

Orbán ismét azonnali kérdésekre válaszolt

Következő sztori

Erre figyeljen a kánikulában