Jövőre kétszer kell nyernie a bajnoki döntőben Pick Szegednek a címvédéshez

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Fotó: Penovác Károly/Veszprém Megyei Napló

Ki ne tudná, az idei férfi kézialbda bajnoki döntőben idegenben lőtt több góllal nyerte meg a Szeged az aranyérmet, történeléme során először megvédve bajnoki címét. Jövőre azonban az idegenben lőtt több gól biztosan kevés lesz, sőt elképzelhető az is, hogy nem lesz elég két meccs az aranyérem megszerzéséhez.

„A férfiaknál az alapszakasz 1-2. helyezettje bajnoki döntőt játszik, ami az egyik csapat második győzelméig tart. Az első mérkőzésen a pályaválasztó az alapszakaszban első helyen végzett csapat, a második mérkőzésen pedig az alapszakasz második helyén végzett csapat. Az esetleges harmadik mérkőzésen az alapszakasz első helyén végzett csapat a pályaválasztó. A döntő mérkőzésein döntetlen esetén azonnal hétméteres dobások következnek” -áll jövő szezon versenykiírásában.

Az NB I-re a csapatoknak július 15-ig kell leadniuk a nevezésüket. Sorsolás július 21-én. Az alapszakasz szeptember 4-én kezdődik.

ALANYI JOGON A BL-BAN

A Magyar Kézilabda-szövetség a hivatalos honlapján összefoglalta, a 2022–2023-as idényben mely férfi csapataink szerepelhetnek a nemzetközi kupaporondon. A bajnok Pick Szeged főtáblás lesz a Bajnokok Ligájában, míg az ezüstérmes Telekom Veszprém szabadkártyát igényel. A szgediek mellett a Magdeburg (német), THW Kiel (német), Barca (spanyol), PSG Handball (francia), GOG (dán), Vardar 1961 (északmacedón), Kielce (lengyel), FC Porto (portugál), Dinamo Bucuresti (román) már biztosan ott lesz a BL sorsolásnál.

Előző sztori

Saját tulajdonában sem végzi el a munkát az önkormányzat

Következő sztori

Kazah ellenfelet kapott a Fradi a Bajnokok Ligájában