Közélet

Bérbe adnák a Cserepes sori piacot

Bérbe adnák a Cserepes sori piacot

2022. június 16., csütörtök
Bérbe adnák a Cserepes sori piacot

Másfél évvel ezelőtt a szegediek és a piacon dolgozók nem kis felháborodására zárta be az önkormányzat a Cserepes sori piacot. Az indok akkor az volt, hogy veszteséges a piacot működtető cég. Többen állították akkor, hogy a néhány éve még bevételt termelő piacot az önkormányzat nem véletlen építette le, amit a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzet fel is gyorsított.

Fotó: Sándor Judit


Akkor már tudni lehetett azt is, hogy a Cserepes soron nem lesz piac (máshol sem...), de hogy mi a pontos célja az önkormányzatnak az igen értékes területtel, az nem derült ki. Néhány hete kerültek ki azok a plakátok a gazzal felvert elárvult piac kerítésére, amelyek azt hirdetik, hogy irodát és területet lehet bérelni ott. A Délmagyar azt írja, hogy a tavaly októberi közgyűlésen elhangzottak szerint az önkormányzat a piacot birtokló Cserepes Sori Piac Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-ben lévő 91 százalékos tulajdonrészét 309 millió forintos, a szomszédos parkoló területét 156 millió forintos áron eladja. A decemberi közgyűlésen kiderült, néhány hét alatt meg is váltak mindentől. 

A napilapnak sikerült elérnie a plakátokon megadott telefonszámon Tárkány Lászlót, az Immoandmore Zrt. igazgatóját. Ez, a saját tulajdonú és bérelt in­­gatlanok bérbeadásával és üzemeltetésével foglalkozó cég hirdeti a volt piac területén lévő irodákat, helyiségeket bérlésre. Az igazgató elmondta, hogy piaci áron lehet kibérelni egy-egy területet, azonban azt nem szeretnék, hogy piac legyen ott újra, más célra lehet bérelni részeket az ingatlanból. Beszámolt arról is, hogy ezek rövid távú célok, hiszen a városvezetéssel folyamatosan egyeztetve, együttműködve a hosszú távú céljuk a terület beépítése lesz, hiszen a vásártér és a parkoló továbbra is a Cserepes Sori Piac Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tulajdona. 

Fotó: Sándor Judit

A Földhivatal online rendszerén található adatok alátámasztják az igazgató által elmondottakat, ugyanis a dokumentum szerint a Cserepes sor 2. és a Szabadkai út 1/a területnek is 1/1-es tulajdonosa a Cserepes Sori Piac Kft. Az viszont a dokumentumból nem derült ki, hogy a cégben ki lett a 91 százalékos tulajdonrész új gazdája, valamint az önkormányzat sem kommunikálta azt korábban. Csak az Igazságügyi Minisztérium oldalán elérhető, a Cserepes Sori Piac Kft. által készített 2021-es éves beszámolóból derült ki az, hogy az 1989-ben alapított cégben tag a szegedi, villamosenergia-termeléssel foglalkozó Ősze Solar Bau Kft.

KÉRDÉSES A TERÜLET SORSA

Német Ferencet, a Fidesz–KDNP önkormányzati képviselője a Délmagyarnak elmondta, hogy ők sem látták az adásvételi szerződést, de úgy értesültek, hogy tavaly egy vásárhelyi cég lett az új tulajdonos, majd ők is eladták területet. Megjegyezte, eközben az önkormányzat módosította a beépítési százalékot annak érdekében, hogy ott a korábbihoz képest magasabb épületeket lehessen létesíteni. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.