A Veres Ács utcában is forgalomkorlátozás lesz

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem elég, hogy a Belvárosi Hidat lezárták és a Csongrádi sugárúton is korlátozott a közlekedés, a Veres Ács utca is beáll a sorba. A Szegedi Vízmű Zrt. ugyanis ivóvízvezeték-felújítási munkálatokat végez.

A társaság tájékoztatása szerint 2022. július 4-től ivóvízvezeték-felújítási munkálatok kezdődnek több ütemben a Veres Ács utcában, a Kolozsvári és Kálvária tér között. Mint írják, munkálatok miatt félútpályás lezárás, forgalomelterelés és parkolási korlátozás várható a munka üteméhez, előre haladásához igazodva.

A lakosság számára a kivitelezéssel megbízott alvállalkozó biztosítani fogja a gépkocsival való bejutást a lakóházakba. A munka során elvégzik a teljes, mára már 50-60 éves gerincvezeték cseréjét a bekötésekkel együtt. Ezt követően az aszfaltot is újraburkolják az érintett szakaszon.

vízellátás ideiglenes vízvezeték kialakításával történik, így a munka az ivóvíz szolgáltatásban csak korlátozottan (átmenetileg, rövidebb időszakokra) okoz átmeneti fennakadást a körzetben, amiről az érintett fogyasztók értesítést kapnak.

A tervek szerint a munkálatok 2022. novemberében érnek véget – írja az önkormányzati cég.

Előző sztori

Lendületben a jobboldal, romokban a baloldal

Következő sztori

Szegedi Fidesz: Tóth Péternek azonnali hatállyal mennie kell!