A Homokhátság volt a fókuszban Mihálffy Béla első parlamenti felszólalásában

A Homokhátság elsivatagosodásáról és annak megakadályozásáról beszélt első parlamenti felszólalásában Mihálffy Béla. A térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy Homokhátságon gazdálkodók naponta szembesülnek azzal, hogy ha nem esik eső, tönkremegy a termés.

Kiemelte, hogy a rendelkezésre álló vízmennyiség nem elegendő a mezőgazdasági munkálatok ellátására, és a lakosság mindennapi életével egybefonódó tevékenységek megvalósítására sem. További kihívásként jelentkezik a kiszámíthatatlan csapadék, amely komoly belvízi, vízelvezetési terheket ró a közösségre. Mihálffy Béla a hiánypótlás biztosítását az öntözési közösségek kialakításában látja. Az öntözési közösségek lényege az, hogy több gazda összefogásával, közösséget alkotva öntöző kapacitás képződjön. Az összefogással pedig magasabb támogatási szint érhető el a gazdáknak.

MEGÍGÉRTE, TELJESÍTI

Mihálffy Béla választási kampányban azt ígérte, hogy országgyűlési képviselőként minden méter csatornáért, minden liter vízért, minden hektár földért és minden forintért küzdeni fogok, amely ennek az ügynek a megoldásához szükséges.

Előző sztori

Ez így bizony nagyon csúnya…

Következő sztori

A Múzeumok Éjszakáján a tram-train működésébe is betekinthetnek az érdeklődők