Tanyán termesztett 800 tő kannabiszt egy szerb férfi

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Korábban 5 év fegyházra ítélték a vádlottat, szintén kábítószerbirtoklás miatt.

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádirata szerint a vádlott a szerb-magyar határ közelében tanyát vett, ahol már 2020-ban kannabiszt termesztett és értékesített. Az ültetvényt 2021-ben bővítette, valamint a növény neveléséhez, szárításához, porciózásához szükséges eszközöket, berendezéseket beszerezte, az épület padlásán szárító helységet hozott létre.

Ezt követően 12 nagyobb parcellából álló szektort alakított ki, ahova a rendszeres értékesítés érdekében eltérő fejlettségi fokú, mindösszesen 863 tő kannabisz növényt ültetett.

A rendőrség egy 2021. júniusában tartott rajtaütés során foglalta le az ültetvényeket. A főügyészség a vádlottat jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja, aki akár életfogytiglani szabadságvesztést is kaphat.

Előző sztori

Brutálisan megdrágulnak az élelmiszerek

Következő sztori

Novák Katalin átvette a Sándor-palota kulcsát