Régen nem próbáltak annyian átkelni a határon, mint most

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

1413 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák az ORFK tájékoztatása szerint a hétvégén. Ebből 337-en Csongrád-Csanád megyében.

A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 493, szombaton 480, vasárnap 440 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a katonák és rendőrök.

Az elmúlt héten az ország területén – ebben az évben az eddigi legtöbb – 3533 határsértőt tartóztattak fel és kísértek vissza. A megelőző héten – május 16-tól 22-ig – a feltartóztatottak száma 3426 volt. Emellett az elmúlt héten a horvát, román, ukrán határnál és az ország belsejében hat határsértőt fogtak el, akikkel szemben idegenrendészeti eljárás indult.

Embercsempészet gyanúja miatt 44 esetben indult eljárás a rendőrség összesítése szerint.

(Délmagyar)

Előző sztori

Nem tudtuk meg, ki fizette a Freeszfe szegedi vizsgáját

Következő sztori

Hollik szerint a baloldal simán megszavazná az olajembargót