Már az első napon elsodorhatja a vihar a Borfesztivált

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Narancssárga fokozatú figyelmeztetést adott ki péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat a heves zivatarok miatt 6 megyére, köztük Csongrád-Csanád megyére is.

A veszélyjelzés leírása szerint hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is.

Forrás: met.hu

Az előrejelzés szerint csütörtök estére a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 20 fok között várható, de a hidegre érzékeny helyeken több fokkal alacsonyabb értékek is előfordulhatnak. Holnap napközben azonban több helyen számíthatunk záporra, zivatarra, azonban így is lesznek olyan területek, – nagyobb eséllyel az ország középső részén – amelyek szárazon maradnak. Elsősorban a keleti tájakon heves zivatarok kialakulására is kedveznek a feltételek. Az esti órákra csökken a csapadékhajlam. A szél mindenütt északnyugatira fordul, és nagyobb területen kísérhetik erős lökések. Zivatarok környezetében viharos szélrohamokra is számítani lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 32 fok között valószínű a Dél-Alföldön a magasabb értékekkel.

(met.hu)

Előző sztori

Ez lehet az új kormányzat ,,Naprendszere” egy ábra szerint

Következő sztori

Embercsempészt is 74 illegális bevándorlót fogtak el éjszaka