Politika

Ma Szanyi Tibor szólt be az ellenzéki összefogásnak

Ma Szanyi Tibor szólt be az ellenzéki összefogásnak

2022. május 6., péntek
Ma Szanyi Tibor szólt be az ellenzéki összefogásnak

Mivel tudták, hogy nem fognak nyerni, a hatpárti összefogás az egész országgyűlési választást annak rendelte alá, hogy a parlamentbe bejutva minél több pénzhez jusson –mondta a Magyar Nemzetnek Szanyi Tibor, az MSZP egykori alelnöke, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (Iszomm) tagja.

A baloldali politikus szerint egyértelműen látszik,

a szivárványkoalíció parlamentbe bejutott tagjainak minden cselekedete a pénz körül forog.

Hozzátette: ezért alapítanak meg annyi képviselőcsoportot, amennyit csak tudnak, mert minél több frakciójuk van, annál több állami támogatást kapnak.

A választások óta minden megszólalásuk a pénzről szólt. Hogy ki ül be melyik frakcióba, ki kaphatja azokat a listás mandátumokat, amiket az eredeti tulajdonosaik nem vettek át, melyik frakciónak mennyi támogatás fog járni. A választópolgárok számára azonban ez teljesen érdektelen– fejtette ki Szanyi, aki szerint az ilyen trükközéseket azzal lehetne megakadályozni, ha a közös listán induló pártok egyetlen frakciót alapíthatnának a parlamentben.

Ne értsék félre, én nem szerettem meg a Fideszt, de ennyire magasról ellenzék még nem tett a választókra, mint ezek.

Valójában nem is nevezhetjük őket ellenzéknek, ez pénzéhes üzleti vállalkozás

– tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.