Két rivális család verte egymást Bakson

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kisteleki rendőrök befejezték az ügynek a vizsgálatát azzal a 11 gyanúsítottal szemben, akik egymást megkéselték és husángokkal ütötték Baks központjában.

A rendőrségre 2021. május 4-én este érkezett bejelentés, hogy a Fő utcán ismeretlenek késsel és botokkal bántalmazzák egymást. A helyszínre kiérkező egyenruhások mintegy 25 főből álló felbőszült és felfegyverkezett tömeget találtak, akik korábbi sérelmeiket akarták így megtorolni.

Az elvégzett adatgyűjtések és a tanúkihallgatások eredményeként a rendőrök megállapították, hogy a bűncselekményt két rivális család követte el.

A nyomozóknak az eljárás során 11 feltételezett elkövetőt sikerült azonosítani, akiket gyanúsítottként kihallgattak és kettőt őrizetbe vettek. Ellenük garázdaság és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

(police.hu)

KÉPGALÉRIA!
Előző sztori

Flashmobbal ünnepelt a belvárosban Petőfitelep

KÉPGALÉRIA!
Következő sztori

Néptáncforgatag a Szabadság, szerelem! gyermektáncosaival