A koronavírus áldozatinak emlékére állítottak kereszteket Dorozsmán

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kiskundorozsmai Hősök ligetében lévő kápolna tetején állítottak fel két keresztet a a koronavírusban elhunyt helyiek emlékére.

Thurzóné Czakó Anikó háziorvos fő támogatója volt a kezdeményezésnek, és az ötlet is tőle származik. A keresztek szerdai átadóján elmondta,

a járvány első és második hullámában sok kiváló kiskundorozsmai hunyt el, százas nagyságrendű a számuk, ezért döntött úgy, hogy javaslatot tesz a keresztek állítására.

Az emlékművek annak a kápolnának a tetején állnak, amelyet még az 1800-as években a pestis után építettek meg a helyiek. Mihálffy Béla, a térség országgyűlési képviselője is partner volt a kezdeményezésben, és az átadón arról beszélt, hogy

a két kereszt tovább növeli a liget szakrális jellegét, valamint kiválóan megmutatja azt, hogy milyen erős a városrész közössége.

Szintén a kezdeményezés mellé állt Ruzsa Roland önkormányzati képviselőjelölt is, aki szerint a keresztek jól bizonyítják azt, hogy

összefogással lehet továbbépíteni Dorozsmát.

Mihálffy Béla a közösségi oldalán is beszámolt a keresztállításról.

Forrás: delmagyar.hu
Borítókép: Mihálffy Béla Facebook-oldala

Előző sztori

Megvannak a töriérettségi nem hivatalos megoldásai!

Következő sztori

Hatalmas mínusz az SZKT-nál: csaknem 863 millió forint veszteség