Közélet

Jött a tavasz, nyitott a terasz, centikre melletted pedig a biciklis suhan

Jött a tavasz, nyitott a terasz, centikre melletted pedig a biciklis suhan

2022. április 25., hétfő
Jött a tavasz, nyitott a terasz, centikre melletted pedig a biciklis suhan

Olvasóink újabb potenciális balesetveszélyre hívták fel a figyelmet az Oskola utcai átrendezéssel kapcsolatban.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a kerékpárutak kirajzolásával megszüntették a parkolókat és még az autóbeállókat is a szóban forgó belvárosi utcában. Ezáltal leszűkítették az utcának azon területét, amelyet nem aszfalt borít.

Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket arra (a többi kivitelezési problémán túl), hogy az ottlévő vendéglátóegységek teraszhelységei milyen közel is vannak a kerékpárúthoz, ahol

a kerékpárosok igen nagy sebességgel közlekednek.

és ezáltal igen nagy balesetet is tudnának okozni. Konkrétan úgy fogalmazott, hogy teraszon ülők csak néhány centire vannak a kerékpárosoktól, és még korlát sincs, ami elválasztaná őket. A panaszok kapcsán teljes joggal tehető fel a kérdés, hogy

mikor jön az első baleset?!

Egy másik olvasónk pedig azt kérte számon a tervezőknek címezve, hogy vajon miért kellett három kerékpársáv egy ilyen szűkös, belvárosi utcában (...mert az Oskola utcának van egy olyan szakasza, ahol három kerékpársáv is van).

Ilyen a világon nincs, hogy három kerékpársáv van egyetlen utcában

-fogalmazott.

Utánanéztünk, hogy van-e ilyen még valahol, de valóban nem találtunk olyan esetet, hogy három sávot is elkülönítenének egy utcában a kerékpárosoknak. Úgy tűnik, hogy az ellenzék vezette városokban nagyon figyelnek arra, hogy a lakosok ne gépjárművekkel, hanem inkább kerékpárral, vagy gyalogosan közlekedjenek. Karácsony Gergely budapesti „kerékpárpolitikája” is komoly visszhangot vált ki évek óta a hazai sajtóban.

Az átgondolatlan kerékpársávok Szegeden komoly balesetet idézhetnek elő, Budapesten pedig egész napos dugókat.

Olvasóink arról számoltak be, hogy nem tudják kik tervezték ezt az „innovatív” szegedi közlekedést, de azt javasolták nekik, hogy a tervezés előtt

azokat kéne megkérdezni, akik napi szinten közlekednek, azoktól lehetne hiteles választ kapni egy ilyen tervezésre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.