Közélet

A Szegedi Tudományegyetem 8 milliárd forintos beruházása újabb mérföldkőhöz ért

A Szegedi Tudományegyetem 8 milliárd forintos beruházása újabb mérföldkőhöz ért

2022. március 10., csütörtök
A Szegedi Tudományegyetem 8 milliárd forintos beruházása újabb mérföldkőhöz ért

A Szegedi Tudományegyetem hármas missziójának, a kutatásnak, a gyógyításnak és az oktatásnak is fontos helyszíne lesz az Egészségtudományi Képzési Tömb, ahol az SZTE hallgatói, orvosai és oktatói a legmodernebb környezetben ismerkedhetnek meg az egészségügyben jelenleg alkalmazott csúcstechnológiákkal.

A létrejövő multifunkcionális terek lehetővé teszik majd a SKILL, azaz gyakorlati készségfejlesztő képzések, szimulációs körülmények közötti megtartását is. A speciális igényeknek megfelelően kialakított egységekkel – például a cadaver műtő és a mikrosebészeti oktató centrum – a nemzetközi képzési programok feltételeit is biztosítja a Szegedi Tudományegyetem.  A készségfejlesztési lehetőségek mellett ez a tömb fogja szolgálni az elméleti oktatást is, az itt kialakított szemináriumi termeket valamennyi érintett Kar használhatja majd. Az épület oktatástechnikai rendszerei lehetővé teszik ezentúl a gyakorlati oktatások rögzítését, kiértékelését, így a hallgatók a szemináriumi termekben ülve is nyomon követhetik majd a szimulációs műtőkben történő beavatkozásokat.

Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora a bokrétaünnepen köszöntőjében kiemelte, hogy személyesen is fontos projekt számára a Tömb építése, hiszen pályája kezdetén - még egyetemistaként - ebben az épületben találkozott a szakmával, amit a mai napig is űz.

„A beruházás jó példája annak, hogy a Szegedi Tudományegyetem mit gondol a következő 100 évéről. A cél nem más, mint a meglévő alapokra építve fejleszteni és létrehozni a legmodernebb oktatási, kutatási és gyógyítási környezetet. A modellváltásnak köszönhetően, ehhez rendelkezésünkre állnak a források, illetve megvan az a tudás is, amelyet az elődök hagytak hátra. A Szegedi Tudományegyetem az elmúlt 440 év értékeire alapozva, mindig jobbra törekszik, és ezt kívánja folytatni a következő évszázadban is.”

Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja azt hangsúlyozta beszédében, hogy ez a fejlesztés rendkívül hiánypótló. Az Egészségtudományi Képzési Tömb és a hamarosan elkészülő Fogorvostudományi Kar is olyan infrastruktúrát biztosít, amely még versenyképesebbé teszi a Szegedi Tudományegyetemet. Egyediségét a Klebelsbergi program adja, amelynek keretében 1921-ben döntés született a klinikák létrehozásáról, és így 1926-ra elkészült az az épület, amely most a fejlesztés keretében teljesen átalakul. A mostani átalakításnak köszönhetően a központ méltó otthona lesz a XXI. századi egészségügyi képzéseknek. 

Prof. Dr. Lázár György, az SZTE SZAOK dékánja szerint az épület története kötelez, hiszen ebben az épületben történt számos orvosi beavatkozás hazánkban elsőként. Élődonoros vesetranszplantációt pedig egész Kelet-Európában ebben az intézményben hajtottak végre legelőször. A dékán kifejezte reményét, hogy a Képzési Tömb nemcsak a klinikum számára lesz jelentős helyszín, hanem az oktatás, a tudomány szempontjából is egyedülállóan fontos centrummá válik. A hallgatói közösségi terekkel kiegészülve, pedig még összetettebb funkciót fog ellátni.

SZTE/Fotó: Sándor Judit

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.