Már megszokhattuk, hogy a szegedi állatkertben rendre születnek a ritkább és kevésbé ritka egyedekből is utódok: most például csitál szarvasborjak születtek, amelyeknek különlegessége, hogy felnőtt korukra sem tűnnek el róluk a pettyek.
„Nem is szarvasok, hanem őzek!”
Sokan mondják ezt a pettyes vagy más néven csitál szarvasok láttán, főleg abban az időszakban, mikor a bikák nem viselik éppen testméretükhöz képest tekintélyes nagyságú agancsukat. A pettyezettség valóban megtévesztő lehet, bár sokkal kifejezettebb az őzeknél és dámoknál is ennél az ázsiai szarvasfajnál, innen is kapták magyar nevüket.
Ahogy semmi sem öncélú a természet világában, ez a mintázat sem esztétikai célokat szolgál, hanem segíti a rejtőzést, hiszen az erdők talajszintjére szórt napsugarakban érkezik a fény, így ez a foltosság jól jön. Főleg a fiatal borjak számára, amelyek kevésbé erősek és gyorsak, így kiemelt célpontjai a ragadozóknak.
A Vadasparkban idén született 3 pettyes szarvasborjúnak természetesen nincs ilyen félnivalója az erdei kifutóban. Ennek ellenére félénk állatok, így megriadva egyből összeverődnek a lehető legtávolabb a vélt vagy valós veszélyforrástól. Akik viszont nyugodtan, kevés zajt csapva szemlélődnek, egész közelről is megfigyelhetik a szarvascsaládot.
A Szegedi Vadasparkba 2018-ban érkeztek az első pettyes szarvasok Csehországból, és már első évben szaporodtak – majd a rá következő években is. A szaporulatot utóbb más állatkertekbe helyezzük át, de természetesen a téli szülötteket meg lehet tekinteni tavasszal és nyáron.
A pettyes szarvas eredetileg az indiai szubkontinensen él, beleértve a Himalája déli lejtőit és Srí Lankát is. A szépsége miatt világszerte számos helyre telepítették, Ausztráliától Európáig. Trópusi, szubtrópusi eredetüket mutatja, hogy nincs náluk meghatározott párzási időszak, így akár tél közepén is születhetnek borjaik, ahogy ezt történt most Szegeden.
