Megújult a pitvarosi általános iskola

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Uniós támogatással, mintegy 483 millió forintból felújították a Csongrád-Csanád megyei Pitvaros általános iskoláját – közölte a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ.

A közlemény szerint “a beruházás hozzájárul az iskolai lemorzsolódás és az iskolaelhagyók számának csökkentéséhez”. A modern környezet, a jobb eszközök élvezetesebbé teszik az oktatást, amelynek előnyeit csaknem kétszáz tanuló élvezheti – fűzték hozzá.

A Pitvarosi Petőfi Sándor Általános Iskola a környező falvak és a település egyetlen köznevelési intézménye.

A részleges rekonstrukció során felújították a tetőt, az aulát, a korábbi szolgálati lakást oktatást szolgáló helyiségekké építették át, és egy bővítménnyel összekötötték az intézmény épületeit.

Az intézmény villamosenergia-igényét részben az újonnan telepített napelemes rendszer fedezi. A projekt során a működéshez szükséges bútorokat – tanári és tanulói asztalokat -, informatikai eszközöket – asztali számítógépeket, monitorokat, szoftvereket , illetve természettudományos szemléltető-, kísérleti- és mérőeszközöket vásároltak. Új nyelvi laborokat alakítottak ki, amelyek a szlovák nemzetiségi nyelv magas színvonalú oktatást teszik lehetővé – írták.

Az iskola Petőfi téri telephelyén játszóudvar épült.

Kiemelt kép: Makó híradó

Előző sztori

Csak a szokásos: torlódás alakult ki a röszkei határátkelőnél

Következő sztori

Elkésett a baloldal a népszavazással