A szegedi molekuláris biológus arról beszélt lapunknak pár hete, hogy az omikron még okozhat fennakadásokat.
A szakember korábban úgy nyilatkozott, hogy az omikron ellen a nyájimmunitás bőven 90 százalék fölött lehet. Szerinte ez önmagában nem feltétlenül jelent problémát, hiszen a kanyaró esetében ez az arány 98% körül van.
Kifejtette továbbá, hogy egy nagy változás történt az előző variánsokhoz képest: a vírus virulenciája lecsökkent és a társadalom immunológiai védettsége magasabb lett a védőoltások kiteljesedésével, és a természetes fertőzéssel. Az omikron önmagában egy emberre ugyan kisebb hatással van, de a nagyobb fertőzőképessége miatt elképzelhető, hogy a kórházi ellátásra szorulók száma a delta variáns által okozott járványhoz lesz hasonló, de ezt szerinte még nem tudni pontosan.
Arra a hírre pedig, hogy a Pfizer már fejleszti az omikron elleni védőoltást, úgy reagált:
Ez legalább még félév, amíg újraprogramozzák és tömegesen előállítják a vakcinát. Tehát, ha lesz negyedik oltás, akkor valószínűleg az még nem ez az omikron-specifikus vakcina lesz. Abban az esetben, ha az omikron variáns vagy annak valamilyen leszármazottja hosszabb ideig itt lesz közöttünk és problémát okoz, akkor ötödik oltásként alkalmazhatják majd ezt a vakcinát.
Nem meríti ki az immunrendszert a negyedik oltás
Lapunk is megkereste a professzort annak kapcsán, mit gondol arról, hogy egyes nyilatkozatok szerint a negyedik oltás kontraproduktív lehet, mivel kimeríti az immunrendszert.
– Nem vagyok immunológus, de megkérdeztem pár immunológus ismerősömet: ez így butaság. – reagálta Boldogkői, egyebek között az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) nyilatkozatára. Szerinte, ha éveken keresztül minden hónapban beadnánk a védőoltást, akkor az lehet, hogy valami komolyabb problémát okozna, de az sem, amit az EMA szakembert vizionált. ,,Ez egy nagyon szerencsétlen kijelentés volt. Mégha hosszú távon igaz is lenne ez a kijelentés, a jelen járvány helyzetben ez az oltáselleneség malmára hajtja a vizet – tette hozzá.
Arra a kérdésünkre, hogy elegendő lehet-e a negyedik oltás az omikron variánssal szemben, úgy válaszolt: két szélsőség létezik a kérdés illetően: az egyik szerint a negyedik oltás ártalmas, ez azonban nem igaz. A másik szélsőség szerint pedig nem használ, mert nem ad többletvédelmet, a harmadik oltás elegendő védettséget okoz. A professzor szerint ez az állítás sem kielégítő.
Az omikron nagyon eltér genetikailag az előző variánsoktól, ezért a magasabb szintű immunológiai védettség különösen fontos. Két oltás a fertőzéssel szemben jelenleg csak 30 százalékos többletvédelmet jelent az oltatlanokhoz képest, ami szinte semmi. A komoly komplikációkkal szemben azonban elég jó védelmet nyújtanak a jelenlegi vakcinák, főleg, ha három adagban kapjuk őket.”
– mondta Boldogkői.
A harmadik, negatív véleményről is beszélt a professzor, mely szerint igazságosan kellene elosztani a vakcinákat és inkább az idősebbek kapjanak negyedik oltást. A másik negatív vélemény szerint mire végbe menne egy negyedik oltásról szóló vakcinációs program, addigra az omikron már lecsengene, emiatt nincs értelme. Ezekre a meglátásokra Boldogkői úgy reagált: ahol be kell osztani, hogy ki kapjon vakcinát, ott nyilván az idősebb betegeknek kell kapni. Hozzátette: ő is ezt szorgalmazná, kiegészítve azoknak a körével – kiemelten az egészségügyi dolgozókra gondolva -, akik jobban ki vannak téve a fertőzésveszélynek.
,,Ha valaki fel akarja venni, abból szerintem hátránya nem származik. Úgy tudom, elegendő vakcina is áll rendelkezésre.” Hozzátette: a negyedik oltást főként 60 év fellett kellene népszerűsíteni.
,,Az omikron még nagyon távol van a náthától”
A professzor kiegészítésként megjegyezte, hogy sokan az omikron variáns apropóján bíznak abban, hogy egy legyengült és náthaszerű betegség lesz a COVID-19-ből. Azonban figyelve, főként jelenleg az amerikai kórházi állapotokat, szerinte ez még nagyon távol áll a náthától”.
Hozzátette, hogy a légúti vírusokkal az szokott történni, hogy egy idő után legyengülnek és endemikussá válnak. Kiemelte azonban, hogy, az omikron a semmiből ugrott elő. Nem ment végig a folyamatos gyengülés lépésein, melynek során a vírus kisakkozta volna magának a legoptimálisabb terjedést. Emiatt nem biztos, hogy ez az utolsó lépése a vírusnak, lehetséges, hogy jönnek még virulensebb változatok. De meglátjuk, mi történik majd.”
Rekordmennyiségű új fertőzöttet regisztráltak
A Koronavírus tájékoztató oldal szerda reggeli adatai szerint Magyarországon sosem látott csúcsot döntött az új megbetegedések száma: összesen 14 890 új fertőzöttet azonosítottak 24 óra alatt. A kórházi ápoltak száma is enyhe növekedésnek indult.