Taroltak a szegedi tollaslabdázók a Nemzeti Kupán!

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Magyar Tollaslabda Szövetség idén először írta ki a Nemzeti Kupa elnevezésű egynemű csapatversenyét, amelybe a férfiaknál húsz együttes nevezett. A magyar bajnok EL-CO Tech Tisza Tollas SE természetesen a két kvartettbe sorsolt nyolccsapatos elitben kapott helyet, ahol a hétvégén hibátlan mérleggel tudta le a ceglédi csoportküzdelmeket.

Újabb szegedi sportsiker

A szegedi együttes Pápai Balázs, Kereszti Zoltán, Pápai Bálint, Könczöl Ádám, Muhari Márton összeállításban a budapesti Ludovika NKE SE, valamint a pécsi Multi Alarm SE II. csapatát 4–1-re, a Debreceni Tollaslabda Clubot 5–0-ra múlta felül, így csoportgyőztesként az elődöntőbe jutott, ahol a másik csoport másodikjával játszik majd tavasszal a döntőbe kerülésért.

Az első számú szegedi együttesben most debütált a még csak 17 éves, utánpótláskorú Muhari Márton, aki párosban megszerezte első győzelmeit a legjobbak között. A Didi Purwanto játékos-edző vezetésével felálló csapatban a legnagyobb meglepetést Kereszti Zoltán okozta, miután remek meccsen legyőzte a debreceniek első pályás játékosát, Tóth Kristófot.

Férfi tollaslabda Nemzeti Kupa, csoportmérkőzések:
EL-CO Tech Tisza Tollas SE–Ludovika NKE SE 4–1
EL-CO Tech Tisza Tollas SE–Multi Alarm SE II. 4–1
EL-CO Tech Tisza Tollas SE–Debreceni Tollaslabda Club 5–0

Előző sztori

Tíz éve nem volt fehér karácsony Szegeden. Idén vajon lesz?

Következő sztori

Akár Szeged környékén is felbukkanhat a kiskunhalasi fekete párduc