Balhé

Szexuálisan bántalmazta és éheztette 4 éves fiát egy férfi

Szexuálisan bántalmazta és éheztette 4 éves fiát egy férfi

2021. december 15., szerda
Szexuálisan bántalmazta és éheztette 4 éves fiát egy férfi

Letartóztatásban marad az a hódmezővásárhelyi férfi, akit a nevelt gyermeke sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal, valamint kiskorú veszélyeztetésének az elkövetésével vádol az ügyészség.

A vádirat tényállása szerint a vádlott férfi és élettársa közösen nevelték az élettárs előző kapcsolatából született 4 éves fiúgyermekét. 2017 és 18 között a gyermek gondozását a szülők elhanyagolták, éheztették, a lakás higiéniás hiányosságait nem orvosolták, és a szükséges orvosi ellátást sem biztosították a beteg gyermek számára, csak gyermekvédelmi szakszolgálat jelzése alapján a rendőrség segítségével került oda.

Ezen kívül a férfi többször tettleg is bántalmazta a fiút, valamint amikor élettársa nem tartózkodott otthon, a helyzetet kihasználva szexuálisan is bántalmazta őt.

A Szegedi Törvényszék a vádemelést követően az ügyészség indítványával egyezően a férfi letartóztatását az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának a kihirdetéséig fenntartotta. A végzés ellen a vádlott a szabadlábra helyezése érdekében jelentett be fellebbezést, egyben tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. A Fellebbviteli Főügyészség azonban nem tartotta alaposnak a bejelentett fellebbezést: megítélése szerint a vád tárgyává tett cselekmények kiemelkedő tárgyi súlyára és magas büntetési tétellel fenyegetettségére figyelemmel a férfival szemben a szökés és az elrejtőzés veszélye a továbbiakban is fennáll.

Az eljárás harmadfokon a Szegedi Törvényszéken folytatódik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.