Meghosszabbítja szerződését a PICK Szeged Borut Mackovsekkel

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A bal átlövő 2024-ig marad a csapat tagja.

A kézilabda csapat hivatalos közleménye szerint Borut ,,nagy erőssége a csapat, komplett játékos, aki védekezésben és támadásban is magas szinten játszik, meghatározó szerepet tölt be”.

Borut elmondása szerint nagyon örül a hosszabbításnak, a családjával nagyon jól érzik magukat Szegeden. Kiemelte, hogy neki is csapatának is régóta nagy álma, hogy a legjobb négy közé jussanak a Bajnokok Ligájában, melynek idei szezonjában eddig – szerinte – szépen meneteltek.

,,Ezután minden csak rajtunk múlik.” – mondta.

Borut Mackovsek 2020-ban igazolt a PICK Szegedhez, amivel 2021-ben magyar bajnok lett. A háromgyermekes családapa 1992. szeptember 11-én született a szlovéniai Koperben. Eddig 97-szer lépett pályára a szlovén nemzeti csapatban és 217 gólt szerzett. A PICK Szegedben eddig 34 NB I-es meccsen 90-szer zörgette meg az ellenfelek hálóját. A Bajnokok Ligájában eddig 36 találatnál jár, az idei szezonban már 27 gólt jegyzett, jelenleg a 46. helyen áll a házi BL-góllistán. Borut Mackovsek tagja a magyar-szlovák Európa-bajnokságra készülő szlovén válogatottnak.

Előző sztori

90 határsértőt fogtak el a megyében egy éjszaka alatt

Következő sztori

Nekem Szeged: Vajda Attila