Karikó Katalin újabb magyar díjat vehetett át

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért idei díjazottja is Karikó Katalin, az SZTE alumnája lett. Számos külföldi elismerés után ismét hazánkban kapott díjat, melyet a Debreceni Egyetem aulájában vett át kedden.

A 18. alkalommal átadott díjjal Mátyus László, a DE általános orvostudományi karának dékánja szerint a molekuláris medicina területén nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket elért tudósok munkáját ismerik el. A díjazottak közt van Craig Venter, a humán örökítőanyag megismerésének ,,apostola”, valamint Ralph Steinman, aki a Debrecen Díj átvétele után nem sokkal később Nobel-díjban is részesült.

Karikó elmondása szerint több felsorolt díjazottat is személyesen ismer, mai napig dolgozik velük. Nagy elismerésnek tartja, hogy közéjük tartozhat.

,,Szomorú napja volt a vírusoknak, amikor kiderült, hogy van mRNS-vakcina, és hatásos”  – mondta a kutató. Hozzátette: nagy felelőssége van mindenkinek – kutatóknak, orvosoknak, újságíróknak, ő magának is -, hogy minél több emberhez, minél több információt juttassanak el erről közérthetően.

A BioNTech tervei szerint a koronavírus-világjárvány után is foglalkozni fognak az mRNS-alapú technológiával.

(via MTI)

Előző sztori

1 millió forint adományt kapott a Szegedi Gyermekklinika

Következő sztori

Az egyik legjobb magyar egyetem az SZTE egy brit toplistán