Moholy-Nagy László könyvbemutató lesz a Móra Ferenc Múzeumban

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szabó Tamás Képek és hátterek c. kötete Moholy-Nagy László szegedi éveit helyezi középpontba. Így a Múzeum két ikonikus alakjáról is sokat megtudhatnak az olvasók.

A restaurátor művész frissen megjelent kötetében kiemelt figyelmet kap a Múzeum egykori, névadó igazgatója, Móra Ferenc, továbbá Fischhof Ágota egykori könyvtáros. A kötet a művész születésétől egészen 1919-ig kalauzol el minket. Így tudunk meg több részletet a művész és Móra Ferenc kapcsolatáról, valamint Fischhof Ágota hatásáról.

Fischhof Ágota Magyarország első szakképzett, női könyvtárosa volt. Móra Ferenc igazgatósága idején a Kultúrpalotában dolgozott. Az 1919-es Tahiti Madonna című festményt róla festette Moholy-Nagy.

A könyvet november 24-én mutatják be a Móra Ferenc Múzeum dísztermében, mely bevezetőjét a művész lánya, Moholy-Nagy Hattula írta.

Előző sztori

Mi a bajuk a nőkkel a szegedi balos potentátoknak?

Következő sztori

Újabb embercsempészeket kapcsoltak le Röszkénél