PROMO

ABS, balesetek millióit előzte már meg

ABS, balesetek millióit előzte már meg

2021. november 19., péntek
ABS, balesetek millióit előzte már meg

Több mint negyven éve jelent meg az ABS, azaz a blokkolásgátló rendszer, amit 1978-ban szabadalmaztattak. Az első blokkolásgátlók a repülőgépekben jelentek meg, hiszen itt nagy problémát jelentett a fékezés a nagy terhelés és a súrlódás miatt. Négy szelep, egy kuplung és két forgó tárcsa – mindössze ennyiből állt.

Az autóipari mérnökök a 20-as években felismerték, hogy az autó kerekét állóra fékezve a jármű irányíthatatlanná válik, és más 1928-ban született is rá megoldás: egy mechanikus blokkolásgátló. Öt évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy megszülessen az elektromos ABS mai formájában.

Az ABS is meghibásodhat olykor, az ehhez szükséges alkatrészek, mint például a vezérlő különállóan is megvásárolható, ebben a Fékmester autóalkatrész webáruház szakemberei lehetnek a segítségünkre. De hogy hogyan is működik az elektromos ABS, a rendszer, ami milliók életét mentette már meg, ami egyébként hazánkban az új autók kötelező része 2004 óta?

Megőrzi az irányíthatóságot az ABS


Az ABS szenzora méri a kerék sebességét, a jeladó pedig vizsgálja, hogy hogy forog a kerék, erről pedig tájékoztatja a vezérlő elektronikát. Ha a kerék sebessége hirtelen és radikálisan lecsökken, akkor az ABS beavatkozik, megakadályozva hogy a kerék megálljon. Így marad az autó irányítható.

A ráfutásos balesetek különösen télen, a csúszós úton következnek be. Amikor az útfelület havas, jeges, latyakos, nagy a kockázat, nagyobb a veszély. Ilyenkor akár centimétereken is múlhat a baleset, kiemelt szerepe van tehát a fékek állapotának, és az ABS-nek. Az ABS csökkenti a fékutat, és szabályozza a fékezés közben fellépő erőket, segíti az optimális fékhatás elérését.

Az ABS-szel tehát rövidebb fékút érhető el, ezen kívül jobb tapadás és jobb kormányozhatóság. Nem utolsó sorban az abroncsok jobban állják a kopást. Nem is kérdés, hogy mennyi előny származik a használatából. Az ABS fékrendszerek hidraulikus egységből, ABS-szelepből és jeladóból állnak, ez utóbbi határozza meg a fékek felengedésének ütemét, figyelembe véve a kerék forgássebességét. Ha valamelyik rész meghibásodik, az ABS-visszajelző világít, ideje szervizbe vinni az autót.

Szűrőcserével a hosszabb élettartamért

Ha valami meghibásodik, akkor egyértelmű, hogy cserélni, javítani szükséges. Vannak azonban olyan dolgok, melyeket időről időre érdemes kicserélni, ilyenek például a különböző szűrők. A Mann filter több évtizedes tapasztalattal van jelen a filterek piacán, nem csak az autóipar számára gyártanak, hanem a mezőgazdaság és építőipar számára is.

A Mann filter széles körben és nem csak az autóiparban használt. De hogy melyek azok a filterek, melyeket rendszeresen cserélni kell? Például a pollenszűrő, ami kiszűri a levegőből az allergén anyagokat és megakadályozza a baktériumok bejutását a járműbe. Az üzemanyagszűrő, a levegőszűrő és az olajszűrő nagyon sokat segít autónk állapotán, ha ezek rendben vannak, azzal megnövelhetjük az autó élettartamát. Az ABS remek találmány, de az is fontos, hogy a szűrők jó állapotban legyenek.

(Támogatott tartalom!)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.