Videó!

A nyugdíjasok többsége már megkapta a nyugdíjprémiumot

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A nyugdíjasok többsége már megkapta a nyugdíjprémiumot, amely idén minden eddiginél nagyobb összeget, 80 ezer forintot jelent - közölte Novák Katalin a Facebook-oldalán.

A családokért felelős tárca nélküli miniszter a videóban emlékeztetett: a gazdaság jó teljesítményének köszönhetően negyedik alkalommal kapnak a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők – özvegyi nyugdíjban és rokkantásig ellátásban részesülők, valamint az árvaellátásra jogosultak is – nyugdíjprémiumot.

Idén az összes, 2,5 millió érintett a maximális 80 ezer forintot kapja meg, így ez 200 milliárd forintos támogatást jelent az érintetteknek – emelte ki.

Tudatta, hogy akik átutalással kapják nyugdíjukat, már mind megkapták a prémiumot, és azoknak a többsége is kézhez kapta már az összeget, akiknek a pénzt a postás kézbesíti. Akinek még nem érkezett meg a nyugdíjprémium, a következő napokban megkapja – tette hozzá.

A miniszter azt mondta: a kormány továbbra is azért dolgozik, hogy a magyar gazdaság erős legyen, és ebből minél többet érezhessenek a nyugdíjasok is.

Előző sztori

Démoni megszállottságra hivatkozva állt kegyetlen bosszút a nő, most hosszú éveket tölthet rács mögött

Következő sztori

Kötelező lesz a védőoltás a Makói Polgármesteri Hivatal munkatársainak