Több tálca aranyékszert próbált ellopni egy hódmezővásárhelyi férfi az egyik helyi üzletből, méghozzá csaknem 1 millió forint értékben.
Az 53 éves elkövető a gyanú szerint múlt pénteken kora délután tért be az ékszerüzletbe. Vásárlási szándékát színlelve több tálca ékszert pakolt a pultra, majd elterelve az eladó figyelmét a tálcákat megragadta és sietve eltávozott az üzletből.
Egy, a bolt közelében parkoló autó felé vette az irányt, a bolt alkalmazottja azonban azonnal utána szaladt és utolérte, majd kiütötte a kezéből az installációkat.
A gyanúsított üres kézzel hajtott el a helyszínről autójával, ám nem sokkal később feladta magát a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon. Elismerte nekik tettét, valamint azt is bevallotta: egy helyi étterem sérelmére, ahol futárként dolgozott, sikkasztást követett el, ugyanis a bevétellel sajátjaként rendelkezve korábbi tartozásait egyenlítette ki.
Az elkövetőt őrizetbe vették, ellene lopás bűntett és sikkasztás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.