Sport

Kopasz Bálint a párizsi olimpián is a királyszámban indulna

Kopasz Bálint a párizsi olimpián is a királyszámban indulna

2021. október 26., kedd
Kopasz Bálint a párizsi olimpián is a királyszámban indulna

A Graboplast Győri VSE 24 éves versenyzője az MTI-nek elmondta: mivel számára nagyon későn, szeptember 20-án zárult a szezon, még nem igazán sikerült kipihennie magát.

"A koppenhágai világbajnokság után hat napot Ausztriában töltöttem, az volt tulajdonképpen a szabadság, azóta pedig sok rendezvényen, programon veszek részt, eleget teszek a felkéréseknek.

Élsportolói szinten december elején kezdem majd a felkészülést, de addig is kondiedzéseket végzek, futok, kerékpározok, karbantartom a keringést és az izomtömeget, amiért nagyon keményen megdolgoztam."

fogalmazott a világ- és Európa-bajnok sportoló.

Az Algyőn élő kajakos Tokióban még Nádas Bencével lett negyedik K-2 1000 méteren, majd a szeptemberi vb-n már győri klubtársával, Erdőssy Csabával indult az új olimpiai számban, K-2 500-on, s ugyancsak negyedikként zárt.

A közeljövőről szólva elmondta, hogy a következő év egy szabadabb, lazább év lesz, ezzel együtt természetesen szeretne ott lenni és jó eredményt elérni a müncheni multisport Európa-bajnokság keretén belül sorra kerülő kontinensbajnokságon és a kanadai világbajnokság is.

– A 2023-as és 2024-es év fontosabb, előbbi kvalifikációs esztendő lesz, utóbbiban pedig jön a párizsi olimpia, amely a következő nagy cél a pályafutásomban. A francia fővárosban ismét szeretnék indulni a királyszámban, K-1 1000 méteren – jelentette ki.

A progammódosítás nyomán a férfi kajakosok már csak három számban, a K-1 1000 méter mellett K-2 500 és K-4 500 méteren szállhatnak vízre az ötkarikás játékokon. "Ez egy sajnálatos változás, ezzel együtt az ötszáz párost is szem előtt tartom. Az edzőmmel úgy döntöttünk, hogy az ötszáz négyest elengedjük, mert az a technikai háttérben is másfajta munkát igényel és időigényes is, a páros viszont belefér majd az egyes mellett." - mondta Kopasz Bálint, akinek az edzéseit édesanyja, Demeter Irén irányítja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.