Brutál számok a hétvégén: közel másfél ezer új fertőzöttet igazoltak péntektől vasárnapig

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak. Eddig 5 895 282-en vették fel az oltást, közülük 5 657 967 fő már a másodikat is megkapta, 804 ezren pedig a harmadik oltás lehetőségével is éltek. Azonban sokkal több beoltottra lenne szükség, hogy enyhe lefolyású legyen a negyedik hullám: októberben várhatóan gyorsul a járvány és az influenza vírus is megjelenhet.

A koronavírus delta variánsa miatt több országban és hazánkban is újra emelkedik a fertőzöttek száma. A járvány mostani hullámában azonban nagy előny, hogy már van vakcina és a legtöbben fel is vették az oltást, amely a legerősebb védelmet jelenti a vírus ellen. A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. 

Az elmúlt három napban 1 492 új fertőzöttet igazoltak és elhunyt 31 többségében idős, krónikus beteg, így a halálos áldozatok száma 30 230-ra emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, eddig 786 737-en gyógyultak meg a betegségből, az aktív fertőzöttek száma pedig 7 909 főre emelkedett. Jelenleg 560 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 87-en vannak lélegeztetőgépen.

via koronavirus.gov.hu / kiemelt kép: MTI

Előző sztori

Állatok világnapja a Szegedi Vadasparkban

Következő sztori

Nem figyelt az édesanya, három méter mély emésztőgödörbe zuhant a kétéves gyermek