Szegedre került a gokart bajnoki cím

Az MNASZ Gokart Országos Bajnokság (GOB) utolsó fordulójában is dobogón zárt a Szabó testvérpár.

Kecskeméten zárult a GOB Calivita Kupa idei szezonja, ahol Szabó Ádám (14) és Szabó Zalán (17) folytatta idei jó szereplését. Ádám az időmérő edzésen megszerezte a pole pozíciót, és az elődöntőt is magabiztosan vezette. Egy nem várt apró műszaki hiba miatt kiállni kényszerült és emiatt a döntőben az utolsó helyről kellett rajtolnia. Az itt elért második helyezéssel hozta minimális célt és a szuperdöntőt ezt követően magabiztos hét másodperces előnnyel nyerte. Ez összesítésben a dobogó második fokát jelentette.

Zalán az időmérőn sajnos nem találta a tempót és az ötödik pozícióban várta a rajtot. Ezt követően mindhárom versenyen harmadikként végzett, azonban a többi versenyző büntetései, a kiesések és a körbeverések miatt az összetett győzelem Zaláné lett.

Ezzel pedig biztossá vált, hogy Szabó Ádám első szegediként a junior kategória országos bajnoka lett, míg Szabó Zalán a senior kategóriában másodikként végzett.

Külön kiemelkedő a teljesítményük amiatt, mert ez volt a debütáló évük a versenygokartokkal és mindketten náluk sokkal tapasztaltabb versenyzőkkel mérték össze erejüket. Érdekesség, hogy az alig három éve tartó gokartos pályafutásuk alatt minden kategóriában a dobogón végeztek az év végi összesítésben, Ádám pedig minden versenyszériában bajnok lett.

A Ralf Schumacher gokartok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. A Benex Motorsport professzionális munkája kifizetődött és Benkő Ádám csapatfőnök is nagyon elégedett lehetett, hiszen a Calivita Kupa öt kategóriájából négyben az ő pilótái álltak a dobogón.

A következő évben a FIA Central European Zone (CEZ) bajnokságában indulnak a fiúk a hazai versenyek mellett. A Nemzetközi Autósport Szövetség (FIA) hivatalos versenysorozata hat országba látogat el és tíz fordulóból áll, ami komoly erőpróba lesz a srácoknak.

Előző sztori

Tizenegy migránst fogtak Szegednél

Következő sztori

Kisétált a műtárggyal a kiállításról, majd a valódi értékének töredékéért értékesítette azt