Órákon át verte élettársát részegen a hódmezővásárhelyi férfi

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hétfő virradóra oly mértékben bántalmazta élettársát egy hódmezővásárhelyi férfi, hogy életveszélyes állapotban kellett kórházba szállítani a nőt. A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség most a férfi letartóztatását indítványozta – az ügyészi indítványról a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója fog dönteni.

A megalapozott gyanú szerint a férfi augusztus 29-én, este 11-kor kezdte bántalmazni élettársát közös lakóhelyükön, Hódmezővásárhelyen. Az ittas állapotban lévő férfi hétfő hajnal négyig többször bántalmazta a nőt,

akit könyökkel és ököllel ütött meg, belerúgott és le is fejelte.

Ennek következtében a sértett egész testén keletkeztek sérülések, közülük a legsúlyosabb életveszélyesnek minősült. A nő a bántalmazásokat követően édesanyjához menekült, majd légzési nehézségei miatt

a helyi klinikára ment, de onnan életveszélyes állapotban Szegedre kellett szállítani, hogy ellássák.

Súlyosbító körülmény a részeg férfi ellen, hogy többszörösen büntetett előéletű, ráadásul a mostani tettét felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt követte el – ezért is rendelték el a letartóztatását.

A Büntető Törvénykönyv az életveszélyt okozó testi sértés büntetését kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésben határozza meg. Jelen esetben, mivel a vádlott visszaeső bűnöző, és már eleve felfüggesztett börtönbüntetésben volt, számolhat a maximális kiszabható ítélettel.

via Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség / Kiemelt kép: Pixabay

Előválasztás
Előző sztori

Rejtélyesen gyűlnek a szignók, Márki-Zay Péter be is szólt miatta a többieknek

Következő sztori

Rohamosan nő az új fertőzöttek száma, Szegeden és a környéken 11 új beteget azonosítottak