Ez most nem a mi meccsünk volt, Anglia simán nyert a Puskás Arénában

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A meccs előtt ugyan rövidebb, de a nyárihoz hasonló hangulatú szurkolói menet is jelezte, hogy a futball láz szemernyit sem csillapodott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság óta. Az optimistább szurkolók biztos sikerről beszéltek a pokoli erős, amúgy friss Eb ezüstérmes angolok ellen. Nyomatékod adva egyikük ezt mondta:

„Ha nyerünk 6-3-ra, a héten már nem megyek be dolgozni!”

ÍGY ÁLLT A CSOPORT A MECCS ELŐTT

Anglia hibátlan teljesítménnyel, 9 ponttal vezet, Magyarország a második hét ponttal, Albánia hattal a harmadik, Lengyelország néggyel a negyedik. A csoportot a két 0 pontos együttes, Andorra és San Marino zárja.

A Puskás Arénában-már lassan mondani is felesleges-telt ház fogadta a pályára érkező csapatokat, a magyar tábor ismét kitett magáért, látványos koreográfia és alatta egy üzenet várta a magyar válogatottat.

Mutatjuk:

Az üzenet: Kövessétek a régi nagy legendák útját (Fotó: KiP)

Az angolok rögtön aktívan támadni kezdték a magyar kaput, bár komolyabb helyzetük sokáig nem akadt, de mindegyik támadásukban ott volt a veszély. A 16. percben egy pillanatra meghűlt mindenkiben a vér, a kapu torkából Raheem Sterling elől kellett felszabadítania Fiola Attilának. Egy-egy kontrát próbált volna indítani válogatottunk, de ezek viszonylag gyorsan elhaltak, és hogy ne legyen baj gyorsan vissza is zártak, teret hagyva az angoloknak. Gulácsinak a 23. percben kellett először nagyobbat védenie, akkor Grealish ugratta ki Shawt a bal oldalon, de a magyar kapus fürgébb volt és felszedte a labdát előle.

Az angol nyomás alól először a 36. percben sikerült egy pillanatra kiszabadulnunk, Bolla robogott el a jobb oldalon, a középre tett passza viszont hosszú lett Sallainak. Mindezt a közönség hatalmas hangorkánnal, és a kis hiba ellenére hatalmas tapssal díjazta. A 39. percben pedig össze is kapaszkodott mindenki a lelátón, Rice szabálytalankodott Szalai Ádámmal szemben, 25 méterről, remek szögből lőhetett szabadrúgást Szoboszlai állt a labda mögé, de néhány centit tévedett és fölé szállt a labda. Becsületes küzdelemben tartotta a válogatott a döntetlent az első félidőben.

Szoboszlai szabadrúgésa volt a legveszélyesebb az angol kapura az első félidőben (foró: AFP)

Angol támadásokkal kezdődött a második játékrész is, az 51. percben Harry Kane lépett ki ziccerben Walker kiugratásából, Orbán sem tudta utolérni, a lövését viszont Gulácsi hatalmas bravúrral, lábbal védte. Aztán 3 perccel később már nem volt pardon. Talán először lazult fel a védekezésünk, Grealish tette le a labdát a bal oldalon Mountnak, aki az alapvonaltól beadott, középen érkezett Sterling, és hat méterről a hálóba passzolt. (0-1)

Raheem Sterling lövésénél nem sok esélye volt Gulácsi Péternek (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Sajnos a folytatásra sem kellett sokat várni. A 64. percben Szalai Attila indítását lefülelete Phillips, majd megjátszotta Mountot, az ő passzából Sterling tudott kilépni a jobb oldalon, a beadását Harry Kane bevetődve fejelte a tehetetlen Gulácsi kapujába. (0-2)

Hat perc múlva jött az újabb angol gól. Shaw bal oldali, szögletét tíz méterről Kecskés mellett fejelte kapura  Maguire, Gulácsi balra vetődött ugyan, de csak beütni tudta a labdát a bal alsó sarokba. (0-3)

Harry Kane is gólt szerzett a mérkőzésen (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A 76. percben újabb szabadrúgást kapott a magyar válogatott, a szög megint ideális volt, a távolság most 29 méter. A labda mögött Szoboszlai, a lövése most inkább a lelátóra volt veszélyes, mintsem kapura… Két perccel később Grealish parádés passzát Kane cifrázta túl és jobbról Gulácsi bal lábára rúgta 10 méterről. A 80. percben hatalmas szépítési lehetőség maradt ki. Kleinheisler majd Szalai Ádám volt a labda útja, aki Sallói elé tolta a labdát, aki jobbról, jobbal 12 méterről Pickfordba lőtt.

A széíptés helyett jött a kegyelemdöfés. A 87. percben Grealish gurított vissza a Declan Rice-nak, aki 25 méterről lőtt kapásból, laposan, a labda becsúszott Gulácsi Péter alatt… (0-4)

A szurkolók a meccs végén nem fütyültek, nem haza indultak, hanem… de inkább mutatjuk videóban:

Szóval a szurkolók nem felejtenek, de ma csak a becsületes küzdelemért járt a biztatás, a játékért sajnos nem…

Marco Rossi: Kevés mondanivalóm lehet ezek után… Amikor ilyen ellenféllel mérkőzünk, amely ilyen minőséget képvisel, mint Anglia, amely az Eb-n látott portugáloknál és franciáknál is erősebb jelenleg, csak abban bízhatunk, az ellenfelünk kifog egy rossz napot, mi pedig mindent jól csinálunk. Az első félidőben még jobban játszottunk, de már akkor is voltak technikai hibák, amik a második félidőben megsokasodtak. Az első gól után megnyúltunk, elveszítettük azt a tömör játékot ami előtte megvolt. Fizikailag és technikailag is fölénk nőttek. Nagyon csalódott vagyok az eredmény miatt és amiatt is, ahogy az első gólunkra reagáltunk.

Folytatás vasárnap Albániában, majd szerdán a Puskás Arénában Andorra ellen.

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐK, 4. FORDULÓ, I-CSOPORT
Magyarország–Anglia 0–4 (0–0)

Budapest, Puskás Aréna, 60 000 néző. V: Cakir (török)
Magyarország: Gulácsi – Kecskés Á., Orbán, Szalai A. – Bolla B. (Varga K., 70.), Kleinheisler (Gazdag, 82.), Szoboszlai, Schäfer, Fiola – Sallai R. (Sallói D., 66.), Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Anglia: Pickford – K. Walker, J. Stones, Maguire, Shaw – Ka. Phillips, Rice (J. Henderson, 88.) – Sterling, Mount (Lingard, 84.), Grealish (Saka, 88.) – H. Kane. Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Gólszerző: Sterling (55.), H. Kane (63.), Maguire (69.), Rice (87.)

A csoport többi mai mérkőzésén
Andorra–San Marino 2-0
Lengyelország–Albánia 4-1

Előző sztori

A könyvhét alkalmából bemutatták az SZTEPress-t, az egyetem új kiadóját

Következő sztori

Minden napra jut érem: Kiss Péter Pál aranyat szerzett 200 méter kajakon!