/

Vasárnap tartják a Szobori búcsút Ópusztaszeren

Vasárnap rendezik a Szobori búcsút az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, az ünnepen a monostor romjai között tartott szentmisén adják át a Szer Üzenete-díjat.

Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője elmondta, hogy az ünnep szorosan kapcsolódik az emlékpark történetéhez: a környékbeliek több mint száz évvel ezelőtt jöttek ott össze először, hogy megemlékezzenek Árpádról vezérről.

Az 1896-os millenniumi évben megépített Árpád-emlékmű országos jelentőségű nemzeti búcsújáró-hellyé vált.

Az első világháború alatt a látványos ünnepségek szüneteltek, az 1919-es forradalom eseményei pedig gátolták a szobor körüli évenkénti búcsújárást. Az 1930-as években éledt újjá az esemény, és időpontja augusztusról szeptemberre került át. Az összejövetelekhez mindig kapcsolódott szentmise is, ezért a helyiek “szobori búcsú” néven kezdték emlegetni a Kisboldogasszony ünnepnapján tartott megemlékezéseket. A búcsújárásnak akkor a második világháború vetett véget.

A Szobori búcsú eredeti üzenetével, több mint egy évtizede, 2007-ben éledt újjá – Árpád vezérünk halálának 1100. évfordulóján. Ebben az évben Szer Üzenete néven az emlékpark díjat alapított, amit a monostor romjai között bemutatott szentmisén adnak át.

Évről évre az elismerést olyan magyarok kapják, akik életükkel, munkájukkal az üzenetet – hit, megmaradás, hűség, hazaszeretet – juttatják el az emberekhez.

Vasárnap a környékbeliek fogatokon, kordékon, lovas kocsikon érkeznek a búcsúra, a vendégeket a Nyenyere Egylet és a Por Zenekar muzsikája fogadja majd. Az ünnepi szentmise után, amit Kiss-Rigó László püspök celebrál, honfoglalás-kori lovasbemutató és a Barboncás Társulat bábelőadása szórakoztatja az egybegyűlteket. A skanzenben különböző kézműves-tevékenységeket lehet majd kipróbálni és fog szólni autentikus dél-alföldi tekerő muzsika is, továbbá a gyerekeket interaktív játszóház fogadja.

A Nagyréten kora délután rendezik a fogatok látványos ügyességi versenyét: az ünnepre érkezett fogatok és lovaskocsik seregszemléje mellett először idén, a helyi lótenyésztők támogatásának szándékával megrendezett fajtabemutató részesei is lehetnek a vendégek.

Az érdeklődők a nemzeti kinccsé nyilvánított furioso-north star vagy ismertebb nevén mezőhegyesi félvér lófajtát láthatják.

via MTI

Előző sztori

Fusson vagy tekerjen a hétvégén a szegedi Gyermekklinikáért!

Következő sztori

Mérsékelt a koronavírus koncentrációja a szegedi szennyvízben