Közélet

Karikó Katalin Széchenyi-díjat kapott, de Nagy Feró is az állami kitüntetettek között van

Karikó Katalin Széchenyi-díjat kapott, de Nagy Feró is az állami kitüntetettek között van

2021. augusztus 20., péntek
Karikó Katalin Széchenyi-díjat kapott, de Nagy Feró is az állami kitüntetettek között van

Hagyományosan március tizenötödikén osztja ki az állami kitüntetéseket az Országházban a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a Magyar Országgyűlés elnöke, idén viszont az államalapítás ünnepén történt a ceremónia. A megtiszteltetésben azok a magyarok részesülnek, akik saját szakterületükön kiemelkedő teljesítménnyel hozzájárulnak a kultúra, a társadalom, a tudomány fejlődéséhez. Idén Karikó Katalin, Szeged díszpolgára is a díjazottak között szerepel, de van más is, aki a városunkhoz kötődik.

Kossuth-nagydíj

MÉCS KÁROLY a nemzet művésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes, példaértékű művészi pályafutása során nyújtott, a színházi szakma nagyrabecsülését és a közönség szeretetét egyaránt elnyerő színpadi szerepformálásai, valamint szépirodalmi klasszikusaink filmes adaptációiban nyújtott felejthetetlen, generációk számára meghatározó élményt jelentő alakításai elismeréseként.

Kossuth-díj

DR. LOVÁSZ IRÉN népdalénekes, néprajzkutató, érdemes művész, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézetének egyetemi docense Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása, a népművészet identitásmegőrző szerepe mellett a népdaléneklés lélekgyógyító és közösségformáló erejét is elhivatottan hirdető, kiemelkedő előadóművészi, kutatói és pedagógiai életműve elismeréseként;

NAGY BÁLINT Ybl Miklós-díjas építész Magyarország számára kivételesen értékes, a magyar építőművészetet egyedi stílusú alkotásaival gazdagító, sokoldalú tervezőművészi pályája, valamint a hazai és egyetemes építészeti kultúra szervezésében, illetve az építészek közösséggé formálásában betöltött kiemelkedő szerepe elismeréseként;

Továbbá a díjazottak között van még: Cseke Péter, Csíky András, Frenák Pál, Gulyás Gyula, Gulyás János, Harsányi Gábor, Keller András, Nagy Feró, Párkányi Raab Péter, Szarvas József, Tátrai Tibor "Tibusz", Turi Attila, Vári Fábián László

Fotó: Kaiser Ottó / kormany.hu

Széchenyi-nagydíj

DR. DÁVID KATALIN Széchenyi-díjas művészettörténész, művészeti író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes, példaértékű tudományos pályafutása során a hazai egyházi múzeumok és gyűjtemények megújításában vállalt kiemelkedő szerepe, különböző kultúrákon, illetve vallásokon átívelő, szakrális tárgyú művészettörténeti könyvei és esszéi, valamint Európa-szerte elismert tudományszervezői és kiállításrendezői munkája elismeréseként.

Széchenyi-díj

DR. KARIKÓ KATALIN kutatóbiológus, biokémikus, az mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója, a mainzi BioNTech alelnöke, a Pennsylvaniai Egyetem egyetemi docense Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a gyógyszerkutatás és -gyártás területén elért, világszerte kiemelt jelentőségű eredményei, valamint a koronavírus-világjárvány leküzdéséhez az első, klinikailag is bizonyítottan hatásos ellenszer kidolgozásával hozzájáruló, korszakalkotó munkája elismeréseként;

Francia Zsuzsanna miután átvette édesanyja, dr. Karikó Katalin díját. Fotó: MTI/Illyés Tibor

DR. KEMÉNY LAJOS FERENC Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanára Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a bőr és a mikrobák közti kommunikációban központi szerepet játszó mechanizmusok feltárása, illetve a bőrbetegségek kezelésére szolgáló, új fényterápiás eljárások kidolgozása terén elért eredményei, valamint a bőrgyógyászat és a klinikai immunológia oktatásában végzett magas színvonalú munkája elismeréseként;

Széchenyi-díjban részesült még: Dr. Csanády László, Dr. Dunai László, Dr. Halmai Péter, Dr. Merkely Béla, Dr. Mesterházy Ákos Ferenc, Dr. Perczel András, Dr. Poór Gyula, Dr. Prokopp Mária, Dr. Szabó György, Dr. Szakály Sándor, Dr. Szovák Kornél, Dr. Szöllősi János,

Fotó: Kaiser Ottó / kormany.hu

A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetés

A kitüntetésben részesült: Dr. Arsenios Kardamakis, Bíróné Keleti Ágnes, Pásztor István és Szakonyi Károly

A Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetés

A kitüntetésben részesült: Dr. Ádám Veronika, Bálint-Benczédi Ferenc, George F. Hemingway, Dr. Nagy János, Dr. Nagy Róza és Dr. Visegrády Antal András

Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetés

A kitüntetést átvehette: Dr. Cser Ágnes, Kardos Iván Péter és Lezsák Sándorné

Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetés

A kitüntetést kapta: Dr. Bátai Mária, Dányi Gábor Zoltán, Dr. Gyurácz Ferenc, H. Nándori Klára, Kalmár Miklós, Lucza Gyula, Dr. Mezős András, Nagy Gyula, Ónodi-Szabó Lajos, Dr. Sáringer János, Szaniszló Róbert és Wéber László

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetés

A kitüntetést átvehette: Dr. Bozó Andrea, Dobókői György, Kloó Józsefné, Sebő Zoltán és Tógyer Lajos

Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetés

A kitüntetésben részesült: Gazdag Ferenc, Joó Kinga, Juhász Attila, Káldi Attila, Dr. Kállai Éva, Károly János, Mátyás Sándor György, Seidl Tibor Marcell és Sulyán Pál

Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetés

BALÁZS GITTA a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya nyugalmazott kormánytisztviselője, a közigazgatásban végzett több évtizedes, különösen a fiatalok pályaválasztását segítő, magas színvonalú szakmai munkája elismeréseként

Magyar Szent István Rend kitüntetés

A kitüntetést megkapta: Dr. Lovász László és Dr. Vizi E. Szilveszter

Az összes díjazottnak szívből gratulálunk, büszkék vagyunk rájuk!

via kormany.hu / Kiemelt kép: Illyés Tibor (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.