Sport

Legyőzte a Soroksárt a Szeged-Csanád GA

Legyőzte a Soroksárt a Szeged-Csanád GA

2021. július 10., szombat
Legyőzte a Soroksárt a Szeged-Csanád GA

Rögtön a mérkőzés elején Simon ugratta ki Gajdost, aki ugyan átemelte a labdát a kifutó kapus fölött, de az asszisztens lest jelzett, így maradt a 0-0.

Több veszélyes lehetősége is volt a szegedieknek az első félidőben, Haruna kapáslövésből nagy bravúrra késztette a vendégek hálóőrét, majd pár perccel később egy jobboldali beadás után csupán néhány centivel fejelt a léc fölé. Nem úgy, mint a 38. percben, amikor Gajdos szögleténél mindenkinél magasabbra emelkedve, határozott mozdulattal a kapuba stukkolta a labdát.

A fordulás előtt még adódott egy helyzete a vendégeknek, de Kovac kiszorított szögből csak a kapufát találta el. A második játékrész két Dobos-lövéssel kezdődött, ám mindkettőt hárította a kapus. A folytatásban kiegyenlítettebbé vált a játék. Habár nagyobb helyzetei a kék-feketéknek adódtak, újabb gól már nem született, így Dragan Vukmir csapata 1-0-s győzelmet a második felkészülési mérkőzésén.

A Szeged-Csanád GA egy hét múlva, július 17-én az NB III.-as Hódmezővásárhelyi FC ellen gyakorol.

Felkészülési mérkőzés
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Soroksár 1-0 (1-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, zárt kapuk mögött.
Szeged-Csanád Grosics Akadémia: Molnár-Farkas - Vidnyánszki, Vári, Mohl, Kővári, Kóródi, Simon, Orosz, Lestyán, Gajdos, Haruna.
Csere: Ásványi - Ódor, Tóth G., Bitó, Gréczi, Germán, Dobronoky, Gyuga, Murár, Gál, Kapic A., Lippai G., Dobos, Farkas, Temesvári, Daru. Vezetőedző: Dragan Vukmir.
Gól: Haruna (38.).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.