Egyház

Hivatalos: Ferenc pápa tartja a NEK zárómiséjét szeptember 12-én

Hivatalos: Ferenc pápa tartja a NEK zárómiséjét szeptember 12-én

2021. július 4., vasárnap
Hivatalos: Ferenc pápa tartja a NEK zárómiséjét szeptember 12-én

Köszönetet mondott budapesti látogatása előkészítéséért Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala-imádságot követő beszédében, amivel hivatalosan bejelentette, hogy szeptember 12-én délután az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjét koncelebrálja.

Ferenc pápa az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondott, olasz nyelvű beszédében kiemelte: szívből imádkozik mindazokért, akik látogatását szervezik és előkészítik. Hozzátette azt is, hogy szeptember 12. és 15. között pásztori látogatást tesz Szlovákiában. Az eredetileg tavalyra tervezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK), a pandémia miatt az idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. A zárómisét Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén.

Magyarországon 25 éve, 1996-ban volt legutóbb pápalátogatás, II. János Pál pápa akkor Pannonhalmára és Győrbe látogatott el. A 2020 őszéről elhalasztott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust az idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. Magyarország másodszor ad majd otthont az eseménynek. Az 1938 májusában Budapesten tartott 34. Eucharisztikus Világkongresszus záró miséjén, a Hősök terén félmillió hívő vett részt.

MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.