Elfogták a sándorfalvi templom rongálóit

A sándorfalvi rendőrőrs körzeti megbízottai elfogtak két helybeli fiatalt, akik a gyanú szerint összefestették a felújítás alatt álló templom egyik belső falát – számol be róla a police.hu. Tettükkel több tízezer forintos kárt okoztak.

A rendőrségre 2021. július 16-án a kora reggeli órákban érkezett bejelentés, hogy ismeretlenek összefestették a helyi nevezetesség felszentelt falát. A körzeti megbízottak széleskörű adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként látókörükbe került a két 18 éves fiú, akik a bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók. A feltételezett elkövetőket előállították, gyanúsítottként kihallgatták. A fiatalok a bűncselekmény elkövetését elismerték.  

Ellenük rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. 

(A kép forrása: police.hu)

Előző sztori

Felvételt hirdet a szegedi Szent Imre Szakkollégium

Következő sztori

Kontármunka: a felújítás során elvágták a villanykábelt, áram nélkül maradt a szomszédos iroda