Balhé

Ma zajlik a Szeviép-ügy ismételt másodfokú eljárása

Ma zajlik a Szeviép-ügy ismételt másodfokú eljárása

2021. június 17., csütörtök
Ma zajlik a Szeviép-ügy ismételt másodfokú eljárása

Ma folytatódik a sajtóban ,,Szeviép-ügyként" elhíresült per, írja a Cívishír. A másodfokú eljárás lebonyolításáhaz a Kúria a Debreceni Törvényszéket jelölte ki.

Harmadfokon a Pécsi Törvényszék járt el, amely a Szegedi Törvényszék mint másodfokú bíróság által meghozott ítéletét részben hiányosnak, felderítetlennek és ellentétesnek találta az ügyiratokban foglaltakkal. Az Ítélőtábla szerint ezt a megalapozatlanságot az igazságügyi könyvszakértői vélemény további kiegészítésével, a szakértők újbóli meghallgatásával lehetne elkerülni. Azonban harmadfokon nincs helye bizonyítás felvételének a büntetőeljáráskor. Ezt másodfokon, megismételt eljárásban most a Debreceni Törvényszék végzi el. Az ügybe egyébként a Szegedi Törvényszék elnöke is belebukott.

Előzmény

A Szegedi Járásbíróság első fokon csődbűncselekményben mondta ki bűnösnek az út- és magasépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével foglalkozó, felszámolás alatt álló Szeviép Zrt. egykori vezetőit, és ezért őket hat, illetve öt év két hónap szabadságvesztésre ítélte.

A vád szerint a milliárdos forgalmat lebonyolító gazdasági társaság legkésőbb 2009 elejére fizetésképtelenség közelébe került, majd azzá is vált és csődeljárás indult ellene. A hitelezők között nem jött létre csődegyezség, ezért a bíróság 2010 augusztusában csődeljárásban elrendelte a cég felszámolását, amelynek során 6,5 milliárd forintnyi hitelezői igényt vettek nyilvántartásba.

Az ügyészség szerint a jelentős vagyonvesztésnek az oka az volt, hogy a vádlottak igazgatósági tagként egyhangú döntéseikkel 2007-től rendszeresen és nagy összegben nyújtottak kölcsönöket a teljesen vagy részben a Zrt. tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, illetve magánszemélyeknek – köztük 500 kisvállalkozónak és az egyik vádlottnak –, sportszervezeteknek. A Szegedi Törvényszék azonban másodfokon – bizonyítottság hiányában – felmentette a vádlottakat. A döntés ellen az ügyészség a bűnösség megállapításáért, a vádlottak és védőik bűncselekmény hiányában történő felmentésért fellebbeztek. Az ügy végül a Pécsi Ítélőtáblához került át.

Az utolsó előtti felvonás

Szabó Bálint független szegedi képviselő Facebook-oldalán az utolsó előtti felvonásnak nevezte a mai tárgyalást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.