Hírzóna

Több gazdasági kedvezmény megmarad a következő hónaptól

Több gazdasági kedvezmény megmarad a következő hónaptól

2021. május 30., vasárnap
Több gazdasági kedvezmény megmarad a következő hónaptól

A munkáltatói adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban ebben a hónapban is még jár - hangsúlyozta az államtitkár. Az adóelengedés több mint 130 ezer dolgozót érint, a gazdaság újraindításának pedig fontos lépése lehet az, hogy hét havi munkáltatói adómentességet kaptak a járvány által leginkább sújtott vállalkozások, amelyek így 30 milliárd forinttal kevesebbet kell, hogy fizessenek.

A májusi adóelengedést az érintett, csaknem 20 ezer vállalkozás minimális adminisztrációval a lehető legegyszerűbben veheti igénybe; csak be kell jelölnie a havi adó- és járulékbevallásában az erre a célra kialakított mezőket. A májusi időszakra vonatkozó bevallást majd június 12-ig kell elküldeni az adóhivatalnak - mondta.

Tállai azt is kiemelte, hogy a vendéglátásban tevékenykedőket május 31-ét követően is segíti az, hogy továbbra is a legalacsonyabb, 5 százalékos általános forgalmi adót kell felszámítani az elvitelre vagy házhoz szállítással értékesített ételre és italra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.