Közélet

Lezárták az újszegedi toronyház parkolóját. De miért, amikor nem is újítják fel???

Lezárták az újszegedi toronyház parkolóját. De miért, amikor nem is újítják fel???

2021. május 5., szerda
Lezárták az újszegedi toronyház parkolóját. De miért, amikor nem is újítják fel???

A Temesvári körút 36. szám alatt található Szeged legmagasabb lakóháza. Nagy Zoltán is a „felhőkarcoló” egyik lakója. Becslése szerint a 17 emeletes toronyház 107 lakásában összesen 340-en laknak. Közülük többen is megdöbbenve tapasztalták, hogy pár nappal ezelőtt az épület tőszomszédságában található áruház kordonokkal elkerítette a ház parkolóját.

–A Toronyház építésekor nem alakítottak ki parkolót, így a lakók sokáig az üzlet mellett hagyták autóikat. Úgy 15 évvel ezelőtt a lakóház másik felén járdalapokat helyeztek el és megcsinálták a parkoló másik felét. Ezt az egészet most elkerítette a kivitelező, pedig elviekben csak a bolt lesz felújítva – mondta lapunknak Nagy Zoltán.

Hozzátette, a lakók úgy tudják, augusztus végéig tarthat a felújítás, addig viszont komoly parkolási nehézségekkel kell megküzdeniük, hiszen jelenleg csak a liget oldalánál tudnak megállni.

–A közterületesek azt mondják, hogy a bolt által használt parkoló nem magánterület, így nem sajátíthatják ki – ecsetelte a problémát Zoltán.

A panaszos kitért arra is, hogy nem csak a ház parkolóját, hanem annak víztározóját, valamint az épület termálvíz ellátását biztosító szivattyút is elkerítették, ez pedig adott esetben balesetveszélyes is lehet.

Ha ne adj’ isten tűz keletkezik, akkor a tűzoltók a víztározót használnák az oltáshoz, de így, hogy elkerítették, nem tudnának vizet meríteni onnan

– világított rá a helyzet komolyságára.

Az ügy kapcán kérdéseket küldtünk az áruházláncnak, többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy mi indokolta a toronyház parkolójának és víztározójának elkerítését. Amint válaszolnak frissítjük a cikket, vagy újat írunk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.