Itt a nap híre: IDÉN NEM MARAD EL A SZIN!

A hazai fesztiválpiac legnagyobb múltú bulikavalkádja, a Szegedi Ifjúsági Napok bejelentette, hogy augusztus végén a szegedi Partfürdő újra megtelhet fesztiválozókkal. Ráadásul

a szervezők egy nappal meghosszabbítják a rendezvényt. Tehát lesz SZIN: idén öt napos, augusztus 25-29 között.

A SZIN szervezői úgy döntöttek, hogy idén megtartják a hagyományosan nyárzáró bulit, ráadásul a fesztiválozók örömére, idén egy nappal hosszabb rendezvénnyel.

„Egyrészt szeretnénk a látogatóink számára – a hosszú kihagyás után – a fesztiválélményt meghosszabbítani, másrészt ezzel is igyekszünk támogatni a hazai zeneipar képviselőit, hogy minél több fellépőnek legyen alkalma újra színpadra állni” – nyilatkozta Kolonics Erika főszervező, miért döntöttek a hosszabb fesztivál mellett. Mint elmondta, ezzel mintegy 60-nal több magyar zenekarnak és előadónak tudnak fellépési lehetőséget biztosítani.

A főszervező hozzátette azt is, hogy hamarosan a fellépők listája is nyilvánosságra kerül, az azonban már most biztos, hogy

a SZIN árain nem emelnek, így a tavalyi – végül elmaradt fesztivál – árakon lehet idén is jegyeket vásárolni.

Előző sztori

A szegedi himnusz, ami sosem készült el!

Következő sztori

Orbán: Ezer alá csökkent a kórházban ápoltak száma