A Goodwill Pharma Tisza Tollas SE klasszisa nyerte a portugál nyílt bajnokságot

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Újabb nemzetközi sikert ért el Sárosi Laura, a Goodwill Pharma Tisza Tollas SE tollaslabdázója. A riói olimpikon április végén Peruban nyert tornát, ezúttal pedig Caldas da Rainhában diadalmaskodott.

Sárosi a nyitókörben az exszegedi Sándorházi Vivient, majd klubtársát, a selejtezőből főtáblára kerülő indonéz Silvi Wulandarit, végül egy dán és francia ellenfelet legyőzve jutott a döntőbe, ahol nagy küzdelemben, 37 perc alatt kerekedett felül francia ellenfelét. A siker értékét tovább növeli, hogy Sárosi még szettet sem veszített. A férfiaknál a szintén szegedi Pápai Balázsnak nem sikerült túljutnia a kvalifikáción.

Hihetetlen érzés ismét a dobogó legfelső fokán állni! Két héten belül másodszor! Úgy érzem, hogy az olimpiai kvalifikáció vége egész jól sikerült

– fogalmazta meg Sárosi a közösségi oldalán, akinek tokiói indulása nemsokára hivatalossá válhat.

A Goodwill Pharma Tisza Tollas SE sportolói korábban részt vettek a Dunakeszin rendezett országos ranglistaversenyen, ahol Könczöl Ádám kiegyensúlyozott játékának köszönhetően tornagyőzelmet ünnepelhetett, emellett három bronzérem is született: férfi egyesben Kereszti Zoltán, vegyes párosban a Silvi Wulandari, Pápai Balázs kettős, férfi párosban pedig a Könczöl, Kereszti duó lett harmadik.

Előző sztori

Mihálik “nyomoz” és “lebuktat”, de otthon kellene szétnéznie!

Következő sztori

Először járt az új otthonában a MOL-Pick Szeged