/

A bulik és a gyerekek fogják uralni ezt a hétvégét Szegeden

Akár válogathatunk is a hétvégi programkínálatból

Az ötven százalékos átoltottsági arány átlépésének köszönhetően a múlt héten szinte az összes koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedést feloldottak, vagy enyhítettek. Ha szeretne részletesen tájékozódni arról, hogy mit szabad és mit nem, korábbi cikkünkből bátran megteheti. Most azonban, hogy szinte teljes egészében visszatérhet az életünk a korábbihoz hasonló kerékvágásba, nem meglepő, hogy a szórakozóhelyek is újult lendülettel várnak mindenkit, aki végre bulizna egy jót – az aktuális járványügyi intézkedések betartására ügyelve. Ne felejtsük el azt sem, hogy holnap lesz május utolsó vasárnapja, amit évtizedek óta nemzetközi gyereknapként tartanak számon.

Nyitva a szórakozóhelyek

A Hungi már múlt hét vasárnap, a nagy bejelentés után egy nappal kitárta kapuit a vendégek előtt és ez most hétvégén sem lesz másképp. Tegnap egy megszokott, pénteki BADGIRLS bulival indítottak, ma pedig a Loving Arms fogja szórakoztatni a bulizókat.

Nem indulhatna el a nyári buliszezon a Tisza DOKK nélkül sem, ahol tegnap volt meg az idei nyitóbuli egy undeground techno dj-ket felvonultató estével. Aki pedig ma szeretné bevetni magát az éjszakába, Szecsei zenéjére pöröghet majd.

Figyelem! Védettségi igazolvány, vagy az azt kiváltó hivatalos EESZT mobilapplikáció szükséges mindkét helyre való belépéshez!

Fotó: Hungi Facebook

A gyerekekről se feledkezzünk meg

Hazánkban már egészen 1950. óta ünnepeljük a nemzetközi gyereknapot minden év májusának utolsó vasárnapján, és ez idén sem lesz másként – annál is inkább, hiszen a jelenlegi vírushelyzet lehetővé teszi, hogy újra együtt legyünk.

Ez a hétvége duplán fontos lesz a Szegedi Vadasparknak, hiszen nem csupán változatos programokkal várják majd a családokat a gyerekek hétvégéje alkalmával, de saját születésnapjukat is ünnepelni fogják: 32 évvel ezelőtt, épp gyereknapon nyitott ki először az állatkert.

Az elmúlt több mint egy év sajnos nem a rendezvényekről szólt, most viszont lehetőség van arra, hogy némileg pótolhassuk a hiányt! Az állatkerti programok mindig is népszerűek, eddig is sokan hiányolták a játékokat és különleges előadásokat.

-írják közleményükben a Vadaspark munkatársai.

Védettségi igazolványra, vagy a védettséget igazoló mobilalkalmazásra itt is szükség lesz!

Továbbá este hatig szeretettel várja a Bárka kézműveskikötő is az érdeklődőket, ahol a hatalmas hazai, kézműves termékekből álló kirakodóvásár mellett gondoltak a gyerekekre is: pónilóra ülhetnek a bátor kis lurkók. Mindez a Tisza partján, a Fokánál, így védettségi igazolványra sincs szükség a résztvevőknek.

Fotó: Facebook

Kiemelt kép: Szegedi Vadaspark / Social: Hungi Facebook

Előző sztori

Koronavírus-járvány: 465 az új fertőzött, elhunyt 27 beteg

Következő sztori

Akár fél órát is késhetnek a vonatok műszaki meghibásodás miatt