Szlávik: mindenhol csökken a vírus örökítőanyagának szennyvízben mért mennyisége

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Mindenhol csökken a vírus örökítőanyagának szennyvízben mért mennyisége. Úgy látszik, hogy a járvány leszálló ágba került - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szerdán az M1 aktuális csatornán.

Szlávik János közlése szerint ezt jelzi az is, hogy a kórházakban csökken a fekvőbetegek száma, ugyanakkor az intenzívosztályokon még mindig nagy a leterheltség, ami miatt a halálesetek száma csak lassan mérséklődik.

Arra a felvetésre, hogy az átoltottakkal és a betegségen átesettekkel együtt a lakosság 50-60 százaléka lehet most védett, azt mondta, ez még nem elegendő ahhoz, hogy emiatt csökkenjenek a számok.

“Tehát még egy-két, akár hárommillió ember beoltására van szükség ahhoz, hogy nagyon komolyan csökkenjen a járvány, illetve komolyan csökkenjen az a veszély, hogy a vírus visszatér Magyarországra” – fogalmazott Szlávik János.

Hangsúlyozta, most van az a pillanat, amikor össze kell fogni, és nem szabad hinni az “álprófétáknak”, hiszen a jelenlegi helyzet fordulópontnak is tekinthető.

Előző sztori

Csökken a kórházi betegek száma

Következő sztori

Bakondi: az idén eddig 29 700 embert fogtak a határon