Müller Cecília: A harmadik fázis platóját talán már elértük

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján Müller Cecília, országos tiszti főorvos, ismertette a legfontosabb információkat a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban.

Az országos tisztifőorvos elmondta, hogy a magyar lakosság 26 százaléka megkapta legalább az első oltását. Továbbra is ötféle vakcinával oltunk, és további gyártókkal folytatunk tárgyalásokat.

A Janssen egydózisú vakcinájából jövő héten 28 800 adag érkezik Magyarországra.

ismertette Müller Cecília

A tiszti főorvos ismertette, hogy a járványügyi adatok szerint a megelőző héthez képest 11 725-tel csökkent az új megbetegedések száma, az új fertőzöttek átlagéletkora pedig 46 év.

A legfontosabb információt a harmadik hullámmal kapcsolatban mondta. Müller Cecília szerint:

ÚGY TŰNIK, A HARMADIK FÁZIS PLATÓJÁT TALÁN MÁR ELÉRTÜK, VAGY A NAPOKBAN EL FOGJUK ÉRNI.

A tiszti főorvos továbbá elmondta, hogy további vizsgálatokra van szükség az AstraZeneca vakcinájával és a vérrög képződéssel kapcsolatban, melyre magyar adatokat is felhasználnak.

Előző sztori

Bíróság: büntetni lehet az oltástagadó szülőket

Következő sztori

57 ország biztosan részt vesz a szegedi kajak-kenu versenyen

Legutóbbi hasonló cikkek