Megújult a vállalkozókat segítő portál

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Megújult a Vállalkozói információs portál (Vali), az oldalon a hazai vállalkozások pár kattintással személyre szabottan tudják megtalálni a rendelkezésükre álló állami támogatásokat, fejlesztési lehetőségeket - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden online sajtótájékoztatón.

György László kiemelte, most, hogy Magyarországon a napokban a beoltottak száma eléri a 3 milliót, és “küszöbön áll a gazdaság teljes újraindítása”, a kormány azért dolgozik, hogy segítse a vállalkozások talpra állását, és eszközt adjon a kezükbe a fejlesztéseikhez. Ezt szolgálja a Vali megújítása is.

Az államtitkár szerint korábban a vállalkozóknak, a könyvelőknek, a pályázatíróknak akár több napra is szükségük volt a megfelelő hitelek kiválasztására és az aktuális pályázatok összegyűjtésére. A vállalkozókat segítő portál átalakításával most olyan rendszert fejlesztettek, amely nemcsak összegyűjti az elérhető hiteleket, támogatásokat, pályázatokat, képzési lehetőségeket, hanem a vállalkozásoknak közvetlenül fel is ajánlja a rájuk vonatkozókat.

Ez azért lehetséges, mert a rendszer a vállalkozások nyilvánosan elérhető adataiból dolgozik, így a portál a cég nevének beírása után az adott vállalkozás földrajzi elhelyezkedése, mérete, tevékenységi köre alapján megmutatja a cég számára elérhető, többségében államilag támogatott szolgáltatásokat, fejlesztési lehetőségeket

ismertette az államtitkár

György László felidézte, hogy a Vali elődjét egy éve a veszélyhelyzet kihirdetését követően hozták létre. A járvány alatt több mint 100 ezren kattintottak az oldalra, hogy tájékozódjanak az aktuális kormányzati intézkedésekről. A vállalkozások eddig a gazdaságvédelemmel összefüggésben, mostantól viszont már a gazdaság újranyitásáról találhatnak az oldalon információkat.

Előző sztori

A tagországok dönthetnek úgy, hogy nem ismernek el egyes vakcinákat

Következő sztori

Csaknem kétmillió adag Pfizer-BioNTech-vakcina érkezett eddig Magyarországra

Legutóbbi hasonló cikkek