Közélet

Kést döfött a városháza a vendéglátósokba

Kést döfött a városháza a vendéglátósokba

2021. április 14., szerda
Kést döfött a városháza a vendéglátósokba

Nehéz napja volt hétfőn a szegedi Mars téri Gulyáscsárda üzemeltetőjének, pedig Holló János megint megkapta a szezonra a közterület-használati engedélyt a városházától. Csakhogy amikor meglátta, hogy mostantól évről évre megtöbbszöröződik a teraszának a bérleti díja, sok mindenen elgondolkozott.

Eddig szezononként, ami áprilistól október végéig tart, nagyjából 160 ezer forintot fizettem a 32 négyzetméteres teraszért. Most azt írta az önkormányzat, hogy ez jövőre már 515 ezer 200 forint lesz.

mondta a csárda üzemeltetője.

A dokumentumból az is kiderül, hogy az önkormányzat tartja magát a lépcsőzetes áremeléshez. Így már azt is tudják, hogy 2023-ban és 2024-ben mennyit kell majd fizetni a 32 négyzetméterért.

Kapaszkodjanak meg, 644 ezer és majdnem 773 ezer forintról beszélnek. Ezt ebben a helyzetben lehetetlenség kitermelni. Most az önkormányzat kést döfött a vendéglátósokba - tette hozzá Holló István.

A szegedi önkormányzat jövőre 2500, utána 3125, majd pedig 3750 forintot kér négyzetméterenként a teraszért.

Ez azért is megdöbbentő, mert ez csupán egy üres hely, szolgáltatást nem kap utána a bérlő. Az pedig különösen érdekes, hogy Holló János magáért a csárdáért, tehát az épületért 1500 forintot fizet havonta négyzetméterenként.

Tudom, hogy mindenki nehéz helyzetben van, biztosan a város is. Azt is megértem, hogy emelni kell a díjakon, de egy ekkora drágítás már felfoghatatlan, nem értem, hogy miért jó ez nekik. Ez a csárda már 60 éve működik, és 20 éve csinálom, de most megfordult a fejemben, hogy abbahagyom

mondta a Délmagyarországnak az üzemeltető.

A vendéglátósoknak egyébként most a járványhelyzet miatt nem kell bérleti díjat fizetniük, de ahogy vége a rendkívüli időszaknak, azonnal ketyegni kezd az óra.

(via Délmagyar)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.